Magyar György: Az esztergomi tanítóképzés testnevelői

Tartalom - Dokumentumok és képek az esztergomi tanítóképzés múltjából (1942-2006)

8 heli összes Inféze.rk között ő muratta he először az egyik évzáró iinnepélven. A céllövészetet fiaink már a háború előtt is gyakorolták s tóbS alkalommal (frléke? díjakat nyertele az iijúsági vcistnyekei. A vlldchdhorúhan helyi szolgálatot teljesített, de utóbb mint néjkülözhHcrlon felmentik s akkor nemcsak intézetünkben, de a hely beli szentbeedekrendi gimnáziumban (ket éven ál), az érseki tanító­képzőben meg a vlz városi érseki leánynevelő-intézet polgári iskoláié­ban is rövidebb ideig tanította a tornál, A háború uté-. egy évig a? ipa ós leventék okfatöjz. I yen gazdag és eredményes működés mellett Krizáén István min­denkor ápolta a jó kartársi viszonyt is Csendes, szerény modorával, segíteni készségével minden kollégája szeretelét megiiyctte s ezzel hozzájárult a kaii harmónia kiméréséhez. Éveken dt húzódó gyzngélkcdése azonban végre arra kényszrrf­lette, hogy idő előtt kérje nyucalombahelyezését, ami í. évi ápr ís hő i.-vel meg is történt. Amikoi most egészség! állapota miatt kiválik a nevelő és oktató munkébó , úgy érezzük, hogy nem válik tneg sem a/, intézettől, sem kartársaitól. Az intézetben tovább él annak a derekas munkának minden eiedm-fnye és gynmolcse. amelyet Itt 26 nehéz éven dt kifejteit, kai­láfíii sr.erctfire pedig továbbra is körülveszi őt, eki a hivatali buzgó­ságban és nemes kollegialitásban mindig elől járó mintárk lehel. Krízsdn Istvánnak nyugaiombaliclyezése alkalmából az i'kola­íenntartó város közgyűlése köszönetét é? elismerését tolmácsolta a következő hstáro/ntban: 07 , 2US0. T«r«viiIU;oii c polgárcsester Jelent«« Krixftán István reáliskolai .oriM»­tanír nvmdljnjLa.sa Gerében «* juvjistat nevezett lanár érdemes szolgálatának alUineré«: t.ir<\ iban. HATÁROZAT. A -acyioéJlpMgú n. kir. valláR- és hftznklatásímvi uiininter urnák smi '.«iratul. auiL-lv szerint f. évi éprtli>> 1-től Krizáin ls:ván reáliskolai tonmuutu nv iíjclijaztstctt, a nu-gyel varos képviselőtestületi tudomásul veszi ís t: .tlkriombcl KrtMá:i Iílvin volt icil lekötni tomnHmárnak SO ¿ven M trjes'lell érdvmes e* eredmény»« ¡aciflúijtatérí lelje* eiismeréíét és háláját fejezt ki, a nv hí alomba votulé tanárnak * testnevelés kőrí'.li elérni hetet Un erdemeit jcgyzőHÖnyvébe:! üiegörbkíli. (elkéri a város polgármesterét. ltogy erről a nytigulombh vonult tanúr urat inegTclelő aUkhnn drtcAiisr. Ke!: K>zlerguu.ban, a szab. kir. taceyci vnros képviselőtestületének UC7. évi Apr IK hó ».-én tnrtoU kgyűlésében. P. II. Glatz Gyí« s. k. polgármester. Ezt a közgytilési határozatot Esztergom sz. kir. megyei város polgármestere & következő levél kíséretében küldte meg kedves kai társunknak . 9 Etttcr gom az ab. kir. magyeiváro« potgárntt ateréHH. ad JJWUW7. pm. n. N»gy»ágo* KHIZbÁN ISTVÁN ny. rcAllakolal tanár úrnak Hpll.YBKN A h*»U. kii. uiugyrl v-Ar»* képriaaldleslnlcte 67/KW7. kgy. tó Imiat ou­tiban Nagvsá t,nd uytiuáltoinányb« helyezése alkalmiból meewulekezvlt oitóI ar értékes ezolgá latrot. amelyet Nagysá|i«»<l 30 éves reiliakolai tornatanárt mPstötlwM'. alatt Teljesíteti. Hbben a megemlekezésébcn at lsaolafenntailó várná közönségének fiiam «rését, Indáját ís k<*Mönetét lolmátaolla a képr.triőlcalúlet. niaicaak azért, hogv Nagyságúd khzbsuuul él eredniénres mankója felett i elLfim«ré*e­nak a nvllvnpor.sig előtt klfujexésl adjon, hanem arert iá, Log> igazolja, misterhn a neveld csendes nnmkájkl a jnvö r.eaizcdék hazaflov év vallas­erkölCíő» fejlődése srcuiuuulJábM • legnapyi.bbra értékeli. Atuidoii a képvis»ídlr.«lftlel r.liaacró ¿8 köszönő irati! NaKViARminak ;n«3lék«lluu tlsxtelcllel mcgküldíim. arra kerwu » Mindenható'., adjon Nagy­siódnak mcgénlvr-rll pihenése idejére jó egészséeel és adjwu Lussxú életet, hogy art 17. igaz mrgbersulé.st. aine.ly Naavságixlat úgy a vj.ro», n int az Iskola, a tanárok és növendékek réaéről k..rúlveizi, « Jól végzet» mmka legerlékcsehh jutalmakén! az emberi kor legvégső hal»rai(< élvexbcase. Fazlergom, 1937 április 36.-á:i. G!atz Gtiutu x k. polgármester. Mi, kartársai is azt kívánjuk neki. hogy a nyugalom derűs napjait még sokáig, ió egészségben élvezhesse cs kérjük, hogy iskolánkat, ifjúságunkat és kanáiszit szeretjében tartsa meg továbbra is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom