Magyar György: Az esztergomi tanítóképzés testnevelői

Tartalom - Dokumentumok és képek az esztergomi tanítóképzés múltjából (1942-2006)

3. A tniiftri testületben történt változások. t kobányi józsef. (isíj. angusilus 10. — 1S95. január 1.) Az örömnek intézetünk b'tőjét oly sokszor diszitö zászlaját a mély gyász lobogója váltót la lel az 1895. év első napján. A tanári kar érdemekben megőszült, kötelességtudásánnk terhe alatt összeroskadt egyik tagját, Korányi József urat, a tornának 25 év éta buzgó tanárát veszité el. A mult év óta benne lappangó alattomos influenzával az előre haladott kor gyengesége megküzdeni képtelen volt, s úgv szólván a kötelesség mezejéről szólitá el őt a halál. Ma a katonának legszebb dicsősége hnrezban, csatában esni el : úgy a tanférfiú halálának legszebb helye a kötelességteljesítés mezeje. S ebben a kötelesség tud ásl ián, ebben a lelkiismeretességben, mely élte utolsó pillanatáig vezette működésében, valóban hősiesen esett el. A halál sárga vonásaival ott ült már arezán, szeméből az élet világa kialvóban; de kötelességtudása még mindig friss, ez hajtja öt, s hallani sem akar arról, hogy előadásait beszüntetve a betegség s aggkor által megtört férfiú csendes otthonában keressen üdülést. De végül enged az igazgató erélyes fellépésének, de már késő; betegsége ágyba dönti, melyből többé fel nem kelt. Kötelességtudásának e szívóssága, egész hivatalos pályáján tanúsított lelkiismeretessége, igaz kollegialitása a legszebb koszorú, melylyel koporsóját önmaga diszilé, a legszebb dicsőítő beszéd mit sírja fölött életével önmaga mondott cl. Kegyelettel teszszük le mi is volt jó kollegánk sírjára az elismerés, az igaz részvét koszorúját. Kísérje öt sírjába is szeretetünk, kesergő, könyezö tanítványainak soha nem 11111 ló hálaérzete. Fájdalmunknak külsőleg is nyilvánulást adtunk: úgy a tanári kar, valamint az ifjúság koszorút telt az elhunyt ravatalára, s az ifjúság a sirnál gyászdalt énekelve búcsúzott szeretelt tanárától. Január 3-án az intézet jelen volt a bold, lelkiüdvéért tartott gyász-misén, mely után az igazgató méltatta az ifjúság előtt az elhunyt érdemeit. Az ö. v. f. 11.!