Lepold Antal [et al.]: Esztergomi útikönyv

Tartalom - Esztergom története rövid összefoglalásban

10 Az elmúlt két század alatt a prímások Pozsonyban és Nagyszombatban éltek; hatalmas egyéniségek kerültek ezen idő alatt a prímási székbe. Hogy csak a legnagyobbakat említsük: Oláh Miklós (1553—1568.) a főegyházmegyei Szeminárium alapítója, Forgách Ferenc bíboros érsek (1607—1615.), Pázmány Péter (1616—1637.), a legnagyobb magyar prímás, a leghatalmasabb szavú és tollú magyar, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem és a bécsi Pazmaneum alapítója. Mivé fejlődött volna Esztergom, ha egy Pázmány Péter itt székelhetett volna? Három közvetlen utóda: Lósy Imre (1637—1642.), Lippay György (1642—1666.), Szelepcsényi György (1666—1685.) a római jezsuiták növendékei voltak; Széchenyi György (1685—1695.) az esztergomi gimnázium megalapítója, Keresztéig Ágost (1707—1725.) az első hercegprímás, gróf Esterházy Imre (1725—1745.) a pálosok rendjéből, majd gróf Barkóczy Ferenc (1761—1765.) aki az 1723. évi országgyűlés határozatát, hogy „az érsek és a káptalan térjen vissza székhelyére" megvalósítandó, a Várhegyen új templom építéséhez fogott, a terepet rendeztette, de a templomot Mária Terézia építette fel 1771-ben Szent István király tiszteletére. Esztergom a hercegprímások visszatérése után. (1820—1938.) Végre több mint két és fél század után az érseki szék visszakerült Esztergomba, amikor 1820-ban Rudnay Sándor bíboros érsek (1819—1831.) káptalanjával együtt visszatér a városba és ezzel új kort nyitott meg Esztergom történetében. Rudnay bíboros és három utóda az érsekségben voltak az új Esztergom nagyságának megteremtői: Kopácsy