Kőrösy László: Esztergom – Történeti emlékkönyv

XIV. Honvédek emléke

XIV. Honvédek emléke. Z 1848/49-iki szabadságharczok alatt Esztergom nem volt szintere véres csatáknak; a német, tatár, török és kurucz ostromokat kiállott vár romjaiban feküdt, a város pedig az újkor harcztudománya szerint helyzeténél fogva nem volt bevehető stratégiai kombináczióba sem. De azért mégis nagy része volt a szabadságharczban. Esztergomba hozták a nagy-sarlai, budai, komáromi és csallóközi sebesülteket, a kiket a város hazafias és nemes szivű lakossága gyöngéd ápolásban részesített. Több ezerre gyarapodó sebesülteket a várban s a kanonoki palotákban helyezték el, melyeket végig áttörve, kórházakká alakítottak. Hatszáznégy súlyosan sebesült honvéd halt meg Esztergomban, a kiket külön temetőben helyeztek örök nyugalomra. Midőn Görgei Komáromból Vácz, Miskolcz, Debreczen, Arad és Világos felé kezdett visszavonulni, akkor az esztergomi kórház is elvesztette jelentőségét. A betegek többségét biztosabb helyre szállították, a halálra váltakat azonban visszahagyták. Honvédeink külön temetőben nyugszanak. Úgyis hívják ezt a temetőt: honvéd-temető. Az első férfias hang az alkotmány visszaállítását sürgetőleg Esztergommegye hires közgyűlésén hangzott el, ahol 1861ben Palkovics Károly alispán, 1848-ik évi kormánybiztos volt a bátor kezdeményező, kinek erélyes feliratát más megyék is utánozni kezdték. A honvédemlék szintén Palkovics Károly hazafias szellemének emléke. O sürgette és realizálta a megyei közgyűlésen.