Kőrösy László: Esztergom – Történeti emlékkönyv

VIII. Pázmány Péter

A koronázó város, Pozsony ez időtájt az ország fővárosává nőtte ki magát. Itt tartózkodott a magyar kamara, itt tartották a gyűléseket s itt lakott legszívesebben a primás is. De a város ágotai szellemű volt. A polgármester s a tisztikar ép ugy, mint a polgárság nagy része. Pázmány Pozsonyra is nagy hatást gyako­rolt s a város régi katholikus szellemét nagyban elősegítette. 1629-ben nevezte ki őt VIII. Orbán pápa bibornokká. A ma­gyar Bellarmin elérte pályája legmagasabb fokát. Ekkor már nemcsak a Forgáchok, Jankovicsok, Thurzók, Erdődyek és Zrinyiek kerültek volt vissza általa a katholicizmusba, hanem a közép és alsó rendből is nagy számban. Senkit se illethetett meg tehát jobban a pápa kitüntetése, mint Pázmányt, a ki mint primás és bibornok a sajtó hatalmával tovább is működött. 1631-ben Gusztáv Adolf lipcsei diadala után II. Ferdinán­dot nagy veszély fenyegette. Sok ellensége volt s különösen Richelieu a pápai udvarra hatalmas befolyást gyakorolt. A ki­rály ekkor Pázmány Pétert bizta meg, hogy a pápa elé járuljon. Pázmány negyvennyolcz személyzetből álló fényes kísérettel hat heti utazás után, mint az udvar követe Rómába érkezett. Németország katholikusai számára kért pénzbeli segítséget a pápától, de a szentszék ellenséges érzülettel lévén a császári ház iránt, Pázmány kénytelen volt eredmény nélkül visszatérni Po­zsonyba. Egyik legnagyobb alkotása volt Pázmánynak a magyar egye­tem alapítása. A pécsi, budai és pozsonyi főiskolákat rég el­sodorták az idők zivatarai s a magyar ifjak külföldön kénysze­rültek a főbb ismereteket elsajátítani. Pázmány már régóta segíteni akarván a hiányon, Pozsony és Nagyszombat közül az utóbbit választotta. 1635 nov. 13-án olvastatott föl az alapító levél s a király megerősítő decretuma és az előadások 1636-ban megkezdődtek. Pázmány nagy figyelemmel kisérte intézete fejlődését s nem egyszer váltotta föl az előadó tanárt, hogy a hallgatóságot elragadja. Müve túlélte harmadfélszázad év vi­szontagságait s most megbővitve s a kor színvonalára emelve hazánk fővárosának s a magyar tudományosságnak diszét képezi. 58

Next

/
Oldalképek
Tartalom