Kőrösy László: Esztergom – Történeti emlékkönyv

V. Vitéz János

Erre Mátyás király előhozatta Vitéz János érsek hires könyvtá- $ rából sz. Jeromosnak Jovián ellen irt munkáját s fölütötte azon­nal azt a helyet, a hol az egyházi iró mellőztetését János ifjú korával okolja meg. Mátyás ezután igy folytatta: - Jeromos magyarázatát ki lehet egészíteni azzal, hogy Krisztus a bűnös és hűtlen Pétert a megtérés által teljesen meg­tisztultnak találta s mintegy példát akart adni a vétek megbáná­sának jutalmazására. A ki egyszer hibázott, az ismeri az emberi gyarlóságot s könnyebben megbocsát. Péter a megértők iránt nagyobb szeretettel is volt, mint János lett volna. Ez a kérdés tehát nem titok s a mi véges eszünkkel igen is megfejthető. A megszégyenített olasz tudós elnémult s az érsek társasá­ga megbámulta a nagyszellemű király nagyszelleműségét még a hittudomány országában is. Vitéz János érsek versenyezve a pápákkal s Nápoly szellemes királyaival, a Mediciekkel s az Estékkel, az irodalom és művészet bajnokait messze földről magához vonzotta, hogy építkezései s könyvtára számára megnyerje munkásságukat. Könyvtára, mely négyezer kötetből állott, lelkesítette fel Hunyadi Mátyás királyt a Corvina-könyvtár megalapítására. Vi­téz összeköttetésben állott a leghíresebb könyvkereskedőkkel, a kik a legpompásabban irott és díszített könyveket bocsátot­tak nevezetes könyvtára gyarapítására. A nemes érsek nemcsak gyűjtötte, de tanulmányozta, sőt sajátkezüleg javította és jegy­zetezte könyveit. Könyvtára codexei telve vannak a legszorgal­masabb javításokkal és jegyzetekkel. Sajátkezű név- és tárgy­mutatót készített azután szellemi kincstáráról. Szerepe a politikában is korszakos volt. Mátyás király tör­ténetében Vitéz Jánosnak hatalmas része jutott. így mikor az ország jórésze Mátyás király sikertelen külföldi hadakozásait elitélte s erejét inkább a törökök ellen óhajtotta fordíttatni, Vitéz volt, a ki bátor szóval kifejezést adott az ellenzék hangulatának. Mátyás király hozzá volt szoktatva, hogy akarata ellenmondás nélkül teljesüljön. Nagy haragra lobbant tehát az érsek szavára s felháborodásában nem tudott uralkodni saját magán. Innen 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom