Kőrösy László: Esztergom – Történeti emlékkönyv
XXII. Esztergomi Almanach
sel, az államuti összes kezelési s fenntartási költségek pedig 1415 ezer frtra rúgnak. Amegyei utak, melyek a megye önkormányzati hatósága alatt állnak - hossza 243,82 kilométer, ebből a párkányi járás utihálózata 144,85 kilométer, az esztergomi járásé 98,97 kilométer. Ez utak a természetben ledolgozandó közmunkaerő által, nemkülönben a közmunkaerő megváltásából befolyó pénzösszegekből építtetnek és tartanak fenn; állapotuk a legutóbbi néhány év óta a múlthoz képest szembeötlő, lényeges javulást mutat fel. A közmunkaerő e megyében fele részben kényszerváltság utján megváltandó, egyedül a mindkét járásbeli házatlan zsellér szolgáltatja természetben egész közmunkáját le, mig Esztergom szab. kir. város mindennemű közmunkáját teljesen megváltani tartozik. A váltságárak, melyek a megye közönsége által az évi közmunkaerő összeirását megelőzőleg határoztatnak meg és melyek évről évre lényeges változást alig szenvednek, a következők: Egy kétfogatú igás napszám után 2 frt, egy egyfogatú igás napszám után 1 frt, kézi napszám után 50 kr. Az 1886. évi közmunka összeírás szerint a megyei közmunkatartozás állott: 9.890 kettősfogatú, 1.364 egyesfogatú igás napszám és 38.010 kézi napszámból; ebből természetben leszolgáltatik 3.742 kettősfogatú, 627 egyesfogatú igás napszám és 18.444 kézi napszám; megváltatik pedig 6.148 kettősfogatú, 737 egyesfogatú igás napszám és 19.566 kézi napszám, úgy hogy az 1886. évi váltságösszeg 22.816 frtot tesz ki. A megyei utakon előforduló mindennemű munkálatok ugyancsak az államépitészeti hivatal felügyelete és vezetése alatt eszközöltetnek, melynek rendelkezése alatt áll a párkányi és esztergomi járás egy-egy megyei utibiztosa és 18 megyei utkaparó. A községi utak, melyek csak az egyes községek közti közlekedés fenntartására szolgálnak s a községek saját erejével tartanak fel, s melyeken a felügyeletet a megyei hatóság gyakorolja, megközelitő hossza 179 kilométer. Esztergom megye területén használatban levő gőzkazánok száma 74, ebből az esztergomi szolgabírói járásban 29, Eszter-