Keppel Dániel [szerk.]: Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium…
Tartalom - ÉLET, MŰVÉSZET
BILEUMI ÉVKÖNYV 1931 - 2011 lAá BAKOS GÉZA A Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium első beatzenekarának története Volt egyszeregy zenekar Esztergomban... Egy, ások nem túljelentős kisvárosi amatőr bandák közül. A '60-as évek közepén, a beatkorszak berobbanásakor, az erre akkor legfogékonyabb tinédzserek közül nagyon sokan ragadtak gitárt, és próbáltak meg valamit megszólaltatni a nagy bálványok világslágereiből. Bújták a rádiót, hallgatták Cseke Lászlót a Szabad Európa Rádió államilag zavart, mégis az egész ország által hallgatott „Teenagerparty"- jában. Tekergették a Munkácsy rádiók vagy a C-alypso táskarádiók gombjait, próbálták megcsípni a „Luxi"-1, pörögtek a TERTA magnók, hogy legyen miről hallgatni és tanulni az áhított, de nehezen hozzáférhető zenéket. Nem volt diszkó, videó, CD, számítógép. Nem volt techno, rap, stúdiólemez, szintetizátor se. Voltak házilag faragott gitárok, rádiókból összebütykölt erősítők, hangfalak. Es voltak hétvégi bulik élő zenével, lelkes, többnyire autodidakta módon tanult srácokkal a pódiumokon. Mi is ilyenek voltunk. Előzmények 1964-et írtunk. Elsőéves kollégiumi diák voltam a Frankában, amikor egyik óra közti szünetben Szecskó Tamás — egy évig volt osztálytársunk Pestről — felhajtotta a kopott régi pad tetejét, és megmutatta a belső oldalára felragasztott képet. Négy jóképű srácot láttam rajta, szembefésült gomba-frizurával. Ez volt az első információm a Beatlesről... Nem tudtuk, nem tudtam — de így közel 50 év után már igen —, hogy ez a négy ember generációnk többségének zsigereibe egy életre végérvényesen beivódik, gondolkodásunkban, életfelfogásunkban végérvényesen nyomot hagy. Akkoriban sokan akartunk hozzájuk hasonlítani, zenélni akartunk, megnöveszteni és rázni a hajunkat, különbözni a kommersztől, az unalmastól. Az egész országban tömegével kezdtek gitározni, amatőr zenekarok alakultak, és gyártódtak a házilag készített elektromos gitárok, akár WC-tetőből is... Adonyból jött osztálytársunknak, Sudár Janinak volt gitárja, el is hozta magával a kollégiumba, tudott is játszani rajta. Ahol lehetett, a gitár ott volt vele, ahogy ezen a sétahajón is Esztergom —Visegrád között '65 szeptemberében. Próbálkoztak mások is beszállni az osztályból több-kevesebb sikerrel. Itt — még zsebre tett kézzel — én is azon merengek el, hogy van valami szép abban, ha olyasmi szól, aminek — akár csak két hangszeren is — valami köze van egymáshoz. Ez megfogott. Nagyon... Ebből valahogy én se akartam kimaradni. Zenét sajnos nem tanultam. Kamill atya 165