Horváthy Péter: Feljegyzések az elfelejtett városból
Mise után - a fejünk fölött még ott a Szentlélek lángja az Úttörőpályára megyünk. Hétköznap csak tanári felügyelettel engednek be, de ma - Gyermeknapon - szabad a bejárás. Ünnepi bemutatót tartanak a szakkörök: kiállítják a hajómodelleket, a lányok varrta ruhákat. Még a rádiós szakkörbe is be lehet menni! „Síi - húú. síi - hűti" - vezényli a kettéosztott úttörőkórust a nagyteremben Géza Pajtás (civilben Tanítóbácsi), fehér ingben, piros nyakkendőben, vállpántján átvetett úttörősíp-zsinórral. „Most hídra ér a vonat!" - dobol öklével a mellkasán. Már tegnap kitisztították, föltöltötték a kis úszómedencét is különben csak a békákat kergetjük benne. Ma lehet ugrálni, hancúrozni (bár a víz kissé hideg). Evezős-szakkörön kajakkal szoktunk kimenni, tie ma előszedjük a nagy, otromba csónakot. Mocsok nehéz, tízen is alig tudjuk lecipelni a Dunára. János bácsi is közénk ül, nem a Palkót its padról dirigál, mint szokott. „Húzd-meg! Hegy-kettő!" - vezényel a kormány mellől. Párosával ülve, két kézzel húzzuk az evezőt, majd beleszakadunk. Alig érjük át a lapát nyelét. Lomhán indul az irdatlan járgány, fölfelé, a sima vizén. Lassan távolodik a Csonka-Ilid, elmarad a Hajóállomás. „IIa megtanultok rendesen evezni, jövőre lemegyünk a Fekete tengerig!" - biztat a tanár. De ma jó, ha a Kutyaszorítóig eljutunk! Megkondul a Nagyharang a bazilikában. 36. Erdö-hő mé lyén, esti-hi csend-ben „Ha jól viselkedtek. Bajnára megyünk a nyáron!" - ígéri Ernő Bácsi. Meg is tartja a szavát: szalmán alszunk, az Erdészházban. Csak a kútvíz ne lenne olyan hideg! Ebédet az erdésznéni főz, csajkából kanalazzuk. Naphosszat az erdőben barangolunk. De vigyázat: támadnak a huligánok! Magát Ernő bácsit is megkötözik egyszer, Szepi szabadítja ki. Este körbeüljük a tábortüzet; „Hallod a csalogány é-édes claa-lát" - énekeljük, mint azt Énekkaron tanultuk. „Az ott a Nagygöncöl" - mutatja Ernő bácsi. Nézzük, elnehezedő szempillával, hogy nyaldossák a lángok a farönköket. Közénk telepednek a huligánok is; Ernő bácsit M