Gábris József: Az esztergomi nevelőképzés krónikája 1.

Tartalom - A SZÁZADVÉG – SZÁZADELŐ TANÍTÓKÉPZÉSE

A szociális gondok enyhítése A tanítóképző tanulóinak rendszeres támogatása évtizedekig meg­oldatlan volt, annak ellenére, hogy a jótékonykodók köre állandóan bővült. Az első években az alapító érsek és a főkáptalan tagjai gon­doskodtak a legrászorultabbak segélyezéséről, de akadtak a város la­kosai között is, aki felkaroltak egy-egy tanulót. Szállásuk magánhá­zaknál volt, melynek költségeit maguk fizették. Étkezésükről is legna­gyobbrészt maguk gondoskodtak. Az adakozók jóvoltából többen ju­tottak ingyenes ebédhez. Az intézet történetének első időszakában ­1842-1849 - a tanulóknak mintegy fele jutott valamilyen, de soha nem garantált támogatáshoz. Ez az állapot az újbóli megnyitás után sem változott, pedig a meg­oldást ekkor már egyre többen sürgették. Felemeli szavát a intézettel még mindig kapcsolatban lévő Majer István is, aki 1871-ben készült jelentésében az alábbiakat írja: „Hogy az állami képezdékkel legalább némileg versenyezhessünk mindenekelőtt a szegény tanulókat kell segedelmezni." Az állami intézetekben ugyanis ekkor már a tanulók jelentős része valamilyen rendszeres, egész tanévre biztosított támo­gatásban részesült. Az esztergomiban ekkor ez még esetleges, az ada­kozók jóindulatától függött. Továbbra is az érsek és a káptalan tagjai voltak a legnagyobb támo­gatók. Főleg ők juttatták ingyen ebédhez a rászoruló prepát. Később a kispapi szeminárium is csatlakozott hozzájuk, majd a város jobbmó­dú polgárai, éttermek tulajdonosai hívtak asztalukhoz 1-2 rászorultat. Akadtak, akik a ruházkodásban is segítettek. Az intézet fenntartója, vezetői tudatában voltak annak, hogy alkal­mi, bizonytalan segélyezéssel a gondok csak átmenetileg orvosolha­tók, ezért keresték a megnyugtató megoldást. A század utolsó évtize­deiben létrejövő alapítványok már némileg megnyugtatóbb helyzetet teremtenek, mivel vagyonuk, azok kamata hosszabb távon, előre is­mert összegben állott az intézet rendelkezésére. Ennek következtében a század végére már megbízhatóbbá vált a tanulók segélyezése. Az alapítványok kamataiból 1881-ben 18,1882-ben 25,1887-ben 15 tanuló részesült segélyben. Ehhez járultak továbbra is az egyedi, alkalmi adománvok. 1888-ban Somogyi Károly kanonok nagyobb összeg felajánlásával hozott létre alapítványt, melynek felhasználható kamatait az érsek 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom