Gábris József: Az esztergomi nevelőképzés krónikája 1.
Tartalom - A SZÁZADVÉG – SZÁZADELŐ TANÍTÓKÉPZÉSE
A szociális gondok enyhítése A tanítóképző tanulóinak rendszeres támogatása évtizedekig megoldatlan volt, annak ellenére, hogy a jótékonykodók köre állandóan bővült. Az első években az alapító érsek és a főkáptalan tagjai gondoskodtak a legrászorultabbak segélyezéséről, de akadtak a város lakosai között is, aki felkaroltak egy-egy tanulót. Szállásuk magánházaknál volt, melynek költségeit maguk fizették. Étkezésükről is legnagyobbrészt maguk gondoskodtak. Az adakozók jóvoltából többen jutottak ingyenes ebédhez. Az intézet történetének első időszakában 1842-1849 - a tanulóknak mintegy fele jutott valamilyen, de soha nem garantált támogatáshoz. Ez az állapot az újbóli megnyitás után sem változott, pedig a megoldást ekkor már egyre többen sürgették. Felemeli szavát a intézettel még mindig kapcsolatban lévő Majer István is, aki 1871-ben készült jelentésében az alábbiakat írja: „Hogy az állami képezdékkel legalább némileg versenyezhessünk mindenekelőtt a szegény tanulókat kell segedelmezni." Az állami intézetekben ugyanis ekkor már a tanulók jelentős része valamilyen rendszeres, egész tanévre biztosított támogatásban részesült. Az esztergomiban ekkor ez még esetleges, az adakozók jóindulatától függött. Továbbra is az érsek és a káptalan tagjai voltak a legnagyobb támogatók. Főleg ők juttatták ingyen ebédhez a rászoruló prepát. Később a kispapi szeminárium is csatlakozott hozzájuk, majd a város jobbmódú polgárai, éttermek tulajdonosai hívtak asztalukhoz 1-2 rászorultat. Akadtak, akik a ruházkodásban is segítettek. Az intézet fenntartója, vezetői tudatában voltak annak, hogy alkalmi, bizonytalan segélyezéssel a gondok csak átmenetileg orvosolhatók, ezért keresték a megnyugtató megoldást. A század utolsó évtizedeiben létrejövő alapítványok már némileg megnyugtatóbb helyzetet teremtenek, mivel vagyonuk, azok kamata hosszabb távon, előre ismert összegben állott az intézet rendelkezésére. Ennek következtében a század végére már megbízhatóbbá vált a tanulók segélyezése. Az alapítványok kamataiból 1881-ben 18,1882-ben 25,1887-ben 15 tanuló részesült segélyben. Ehhez járultak továbbra is az egyedi, alkalmi adománvok. 1888-ban Somogyi Károly kanonok nagyobb összeg felajánlásával hozott létre alapítványt, melynek felhasználható kamatait az érsek 30
