Gábris József: Az esztergomi nevelőképzés krónikája 2.

Tartalom - A képzés tartalmi kérdései

Az UNESCO határozata, majd az egyes kormányok támogatása révén egyre széle­sedik azoknak az egyéneknek a száma, akik igyekeznek e nyelvet elsajátítani. Hazánk­ban az 1966. évi eszperantó világkongresszus különösen nagy lendületet adott az ügy­nek. A felsőoktatási intézmények közül az elsó'k között az esztergomi tanítóképzőben ju­tottak azon elhatározásra, hogy 1964-ben megindítják oktatását. Az első évben még csak az ifjúsági szervezet programjának keretében 5-10 fős hall­gatói csoport tanulta heti háromórás tanfolyamon. 1965-ben az állami oktatás keretében már fakultatív nyelvként vehették fel a hallgatók. 1967 őszétől elismert speciálkollégiumi tárgyként már kötelező tárgyat is helyettesíthetett vele az érdeklődő tanítójelölt. Teljes jogú elemként foglalta el helyét az állami oktatásban, szaktanítói képesítést biztosítva annak, aki három év alatt elsajátítja a szükséges ismereteket. Az 1968/69. tanév végez­tével 11 végzős hallgató diplomája mellé már olyan igazolást kapott, mely feljogosítot­ta őt a nyelv tanítására. 1968 őszétől a gyakorlóiskolában fakultatív oktatás révén bizto­sított a nyelv tanításának gyakorlása is. Az 1969/70, tanévben eszperantó irodalmi gyermekszínpad alakult a gyakorlóisko­lában, mely a főiskolai hallgatók segítségével működött éveken keresztül. Tagjai más csoportok előtt is felléptek, egy alkalommal - 1970. május 1 -jén - az ELTE körének meg­hívására a budapesti eszperantó napok rendezvényein. Tanévenként az alábbi számadatok tanúskodnak az oktatásban résztvevő hallgatók számáról: 1967/68. tanév 17 1973/74. tanév 20 1968/69. tanév 33 1974/75. tanév 22 1969/70. tanév 31 1975/76. tanév 33 1970/71. tanév 33 1976/77. tanév 22 1971/72. tanév 37 1977/78. tanév 1 I 1972/73. tanév 16 Közben az intézet bekapcsolódik az eszperantó mozgalom országos vérkeringésébe. 1970. január 23-24-én otthont adott az „Eszperantó Oktatásképzési Konferenciának", mely a nyelv oktatásának helyzetét tanulmányozta a hazai felsőoktatási intézményekben. A ren­dezvényen - a főhatóságon kívül - több hazai felsőoktatási intézmény képviselői vettek részt. E munkaértekezlet résztvevői megállapították, hogy az eddig kísérleti jelleggel folyó oktatás eredményesnek bizonyult. Ekkor javasolták, hogy véglegesítsék Esztergomban. Úgy vélekedtek, hogy tanulása hat féléven át szükséges. A tanulmányok sikeres be­fejezése esetén a jelölt legyen jogosult a nyelv tanítására az általános iskolában. Ennek tényét az oklevél megfelelő záradéka vagy melléklete tartalmazza. A képzést a konferencia az akkori nyelvi szakcsoport keretébe utalja. Az 1970/71. tanévtől már minden lehetőséget felhasználva folyt az oktatás. - Mind a három hallgatói évfolyamon - Az intézeti eszperantó csoport, klub keretében - a tudományos diákkörben - a gyakorlóiskolában. A kezdeti lendület hamar megtört. Az 1977/78-as tanév befejezésével megszűnt az addigi rendszer szerinti oktatása, csupán szakköri foglalkozásként maradt fenn. 25

Next

/
Oldalképek
Tartalom