Gábris József: Az esztergomi nevelőképzés krónikája 2.

Tartalom - A képzés tartalmi kérdései

az általuk képviselt szaktudomány igényeit, nem a tanítóképzés hagyományos igényeit vette figyelembe. A specializálódás következtében növekedett ugyan a tanítójelöltek terhelése, de nem tiltakoztak ellene. Ennek oka pedig az volt. hogy felvillant előttük a szakosodás lehetősége, ennek következtében a felső tagozatban való tevékenységüknek a reménye. A specializálódás híveinek kedvezett az általános iskola alsó tagozatának indokolatlanul feszített tanterve, a tanulók elé támasztott, gyakran indokolatlanul magas követelmény, amelyről sok. már működő tanító is úgy vélekedett - különösen a készségtárgyak esetén -, hogy azt szakosnak kell tanítania. E tárgyak tanulása közepette megjelentek a tanárképző főiskolák, sőt az egyetemek jegyzetei is. Egyes oktatók kezdték a tanítóképzést a tanárképzőre való előkészítőnek tekinteni. Mindezeknek köszönhető, hogy a képzés során észrevehetően csökkent a tanítóképzés, a tanító presztízse. Kételkedtek a folyamat helyességében azok, akik a tanítóképzés során csupán a 6—10 éves gyermekek között végzendő munkára kívánták a jelölteket felkészíteni. A szakosodás hívei viszont érveltek igazuk mellett, mivel köztudottá vált, hogy az 1960-as években az Esztergomban végzett tanítók mintegy harmada akkor már a felső tagozatban tanított, még az osztott iskolákban is. Néhányan szakképesítés nélkül, vagy tanítói munkájuk közben szerezték meg a szükséges képesítést. Évek múltán teret hódított az a nézet, mely szerint - az alsó tagozatban folyó oktatás eredményessége érdekében - valamilyen módon összhangba kell hozni, legalább a képzés végefelé a különféle szaktudományokat. Ennek megvalósítására vezették be az utolsó félévben a szintetizáló szemináriumot. A várt eredményt azonban nem hozta meg. elsősorban azért, mert alig akadt oktató, aki a képzés során oktatott legfontosabb ismereteket képes lett volna úgy egységbe hozni, hogy annak hasznát vegye a fiatal tanító. Oktatása éppen ezért rövid idő elteltével megszűnt. A felsőfokú képzés 1976-ban történt főiskolai rangra emelése, az ezzel együtt életbe lépett új tanterv végleg bizonyította, a tanítóképzésben hosszú időn keresztül zajló átszervezések akarva-akaratlanul nem csupán a szerkezeti elemek átformálását jelentették, hanem előjátékai voltak annak a tartalmi változásnak is. mely ezzel a történelmi lépéssel bekövetkezett. A szakosítást eddig néha csupán burkoltan szolgáló tárgyak az új helyzetben a szakkollégium nevet vették fel. Az eddigi két félév helyett hat félévig foglaltak el megkülönböztetett helyet az oktatás folyamatában. Valamennyi érdekeltnek tudomásul kellett vennie. hogy a tanítóképzésnek egyedül az a formája fogadható el, mely az általános képzés mellett helyet biztosít a szakosított képzésnek is. A tanterv szerint az általános képzést biztosító tantárgyak mellett minden tanítójelölt két szakkollégiumi tárgyat tartozott felvenni és abból tanulmányokat folytatni. E kollégiumokat az alábbi két csoportra osztották. I. pedagógia, népművelés, könyvtár II. orosz nyelv, ének-zene. rajz, testnevelés, technika, nemzetiségi nyelv. Választani mindkét csoportból kellett egyet-egyet. Elvégzésüket az oklevélhez csatolt betétlap igazolta. Ennek birtokában már igényt tarthatott a fiatal diplomás arra. hogy e két tárgyat valamennyi alsó tagozatos osztályban taníthassa, sőt. szükség esetén a felső tagozatban is. A lehetőség és a valóság közti eltérés gyakran csalódást okozott annak a kezdő fiatalnak, aki elsősorban a specializálódást szolgáló tárgyak tanítási lehetőségében bízott. Ráeszmélt, hogy erre nem mindenütt van lehetőség, kénytelen más tárgyak tanítását is vállalni. 22