Füvessi József: Számadás 1945-2004

13 A következő évben és azóta minden évben megtartják a „Kegyeleti Staféta" versenyt és díjazzák a helyezéseket. Az alábbi javaslatom nem valósult meg a mai napig sem. Nem tudom, miért...? Javasoltam azt is - az ünnepi műsor emlékezetesebbé tétele érdekében - hogy 13 diákfiú a tábornok nevének elhangzása után, mondja el a hős utolsó szavait, búcsúzó mondatát. /2006­ban és azóta az ünnepségen elhangzik./ Majd ezt követően történelem szakos tanár ismertesse az orosz cár levelét, amelyben bosszúmentességet kért Ferenc Józseftől. Azt is mondja el - hisz ez a való történet - hogy külföldi államférfiak kérését is semmibe véve, kegyetlen bosszút állt Schwarzenegger, Metternich, Haynau és Bach közreműködésével, majd gyáván rájuk kente a kegyetlenkedéseket. 2004 Trianonra emlékeztető tárogató-szóló Előző évben, őszi sétám alkalmával a Sobieski parkban bóklásztam. Gyermekkori emlékek jutottak eszembe: itt laktunk a Malom-bástya Török fürdőben, a bástya ágyú lőrése előtt itt védtem a várat madzagra erősített bottal a törökök ellen / érdekes: mindie sikerrpl / dobáltuk kővel a Prímás-palota kerítés falába beépített kő szobor fej eket, mivel azok itt szemünkben gonosz ördögök voltak. Megsimogattam a bástya előtt még élő két fekete /népies neve topolya / nyár törzsét, amit 4 vagy 5 éves koromban ültettek az akkori fasor tagjaként, itt vívtuk világra szóló futball meccseket... Előjöttek gondolatban játszótársaim: Kapus Karcsi, Jóba Jodesz, Garai Öcsi, Sinka Imi, Szeder Jani, Matus Gyuszi, Szalka Guszti, Szkalka Lali.. Emlékezetemben megszólalt a tárogató... Szkalkáéknál játszottunk a kertben. Édesbátyám / Karcsi/, Matus Gyuszi meg én detektoros rádiót akartunk fabrikálni Szalka Gusztival. Mint legkisebbet hamar kinéztek maguk közül, így bementem Lalihoz, aki a szobában gyakorolta a „Kraszna Horka" c. dalt. Jó ideig hallgattam - már akkor is nagyon vonzott a zene - majd mondtam neki, jöjjön ki a kertbe és ott tárogatózzon, mások is hadd élvezzék a zenét. Lali megfogadta a tanácsom. Ettől kezdve - míg az időjárás engedte, éveken keresztül minden este a „Kraszna Horka" dallamával búcsúztatta a napot....és köszöntötte az éjszakát... Elgondolkoztam: milyen szép és megható volna, ha a vár ormáról hangzana fel a tárogató hangja. Ezzel hívnánk fel városunk figyelmét arra, hogy a Duna másik oldalán, a kegyetlen és embertelen trianoni béka-diktátummal elszakított területen testvéreink élnek.. ..megtűrtként, kitéve megalázó bánásmódnak. A Doni hősi halottak tiszteletére és emlékére 2004. január 11-én rendezett ünnepségre körzetünk önkormányzati képviselőjével mentem a Hősök-terére. Útközben elmondtam elképzelésemet: minden nap 16 óra 30 perckor zenével - mely a vár ormán szólalna meg - kellene felhívni városunk figyelmét, emlékezetét, hogy a gyalázatos béke - diktátumot ebben az időpontban kellett aláírni, aminek következtében honfitársaink milliói kerültek elnyomás alá, lettek gyűlölt kisebbségi polgárokká.

Next

/
Oldalképek
Tartalom