Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása
Életrajzom
köszvény, aranyér és vízkórban, görvélyben szenvedvén, a drasticus szerekre - melyeket már ekkor az orvosi tudomány lassan kiküszöbölni, legalább ritkábban használni kezdett - meglehetősen jól érezték magukat. De ámított is és rágalmazott! Mert az akkor dívó Mercur bő adagolásának ő sem állhatván ellent. Mindenkinek és mindennap kürtölte, hogy csupán ártalmatlan szereket használ és különösen az orvosok által oly gyakran használt Mercumust teljesen mellőzi; pedig megszerzett vényei után esztergomi betegeimnél meggyőződtem, hogy valóban a herticus Mercurnust - nemcsak nem azon elővigyázattal, melyet az orvosok szokták, hanem sus deque és promifme - majd minden betegének rendelte. Mint minden egohemer jelenség, a következő években feledékenységbe ment Madra drasticumaival - vagy talán őtet is a világ nagy eseménye szorította le a nézőtérről elenyészett, hogy soha többé föl ne támadjon. Barton, a falu bikája megvadulván, a bojtár fiúnak nekiment, szarvával fel- Éhtyphus szúrta és feldobta a levegőbe, s midőn lehullott, beleinek egy része a has sebjén kifordult és a szerencsétlen fiú - még mielőtt orvosi segély jöhetett volna - meghalt. Mint tiszti főorvosra e fiú boncolása rám bízatott. Kiménvén Bartra, egyenesen a hullaházhoz hajtattam; a boncolást elvégezve, éppen délre harangoztak, midőn plebánus Mefriss János úrhoz betértem, kinek apját, az esztergomi szabómestert, a szürkehályog metszése által vakságából mentettem meg. A plebánus szívesen fogad, barátságosan beszélget, kérdezősködik a vizsgálat eredményéről, és így conversalva fél órát fel s alá járunk a szobában, egyszerre feltekint a zöld kályha párkányzatára és lát azon egy mesanszky almát, és megkínál vele úgymond: tessék ez almát elfogyasztani; igen sajnálom, hogy már ebédeltem, különben avval kínáltam volna meg. Köszönöm felelék én 12 órakor a leves előtt almát enni nem szoktam, de megengedi, hogy rögtön fogassak, hogy Esztergomba minél hamarabb beérjek, hol engem ebéddel várnak. Elmentem, és három órakor már itthon voltam. Az öreg plebánus szerzett is szép vagyonkát takarékossága által, és megunván falun lelkészkedni, Esztergomba visszatért; utolsó napjait itt töltötte háládatlan rokonai közt. A betegekhez szorgalmasan ellátogattam, naponta egyszer, a súlyosabbakhoz kétszer, nagyon ritkán többször, különösen akkor, ha erre felszólíttattam. És ez így van helyesen, mert az orvosnak a beteghez való gyakori látogatása, a látogatás komolyságából, értékéből és tüzetességéböl sokat elvon; ilyen harmad-, negyed-látogatások felületesek, céltalanok, mit sem mondók, a betegnek csak terhesek, költségét szaporítják, de hasznára nincsenek, az orvostól elvonják az időt, hogy otthon a betegek felöl gondolkozhassék, olvasgathasson! A lelkiismeretes orvosra kell bízni, mikor és hányszor látogassa a bete63