Feichtinger Sándor: Feichtinger Sándor doktor önéletírása

Életrajzom

ségül szolgáljon, hogy emiatt lerándultam Pestre kedves tanáromhoz és mentoromhoz, Dr. Tognio Lajoshoz, és tőle kérdeztem véleményét, és ö is az új tan által elfogulva, feleletét adta, miszerint egy új, eddig ismeretlen erőnek kell e tényeket tulajdonítani. Lám mennyit tévedhet az emberi elme! Iskolatársam, a fiatalabb Rössler Aloys - a tatai főorvosnak fia, fehérvári orvos - nagy antagonistája lett a himlőoltásnak, melyet is a világ színéről el akart törölni, lapokban ellene nyilatkozott, majd minden magánorvost - és így engem is - felszólított, hogy az oltás ellen ne csak nyilatkozzunk, de ellene küzdjünk is. Sokat erőszakoskodott, az ügyet tán két ízben a magyar orvosok nagygyűlése, sőt ha jól tudom, még az országgyűlés elé is vitte, de sikertelenül, mert a nagyobb és józanabb része az orvosoknak az egész mívelt világon a tehénhimlő mellett nyilatkozott, mely tapasztalati elméletként az újabb időkben még Pasteur sikerült kísérletei által is megerősítést nyert. Orvosi gyakorlatomnak 5-ik évében, 1845-ben elszaporodván betegeim, azok- Gyorsnak érdekében és magam szórakoztatására is nyerges lovat tartottam. Szerettem segélyeim rajta még nagyobb utakat is tenni, pl. Karvára, Dömösre stb. Egy ideig nagy örömöm telt benne, kényelmes is, hasznos is volt ezen lovaglás, de egészségemnek nem kedvezett, fel kellett hagynom vele. Szüleimmel Vízivárosban lakván, a szük udvarban és ólban lovamnak helye nem akadván, lakásomon a paripámat nem tarthattam. Kislévába egy primat. uradalmi hajdúhoz adtam élelmezésre és szállásra, és onnan vezettettem el hozzám, ha kilovagolni akartam. Pónilovam igen biztos patziggänger [hetykejárású], és igen szelíd ló volt. Lovaglás után egy nőeselédünk, az öreg Kislaky ácsmesternek a húga vezette kis kötélen haza a hajdúhoz a lovat. Egy ízben a bárány szelídségü lóra cselédem visszavezetés alkalmával ráült, az úri ló büszkeségében sértve, alatta megbokrosodott, ledobta a leányt és vágtatva haza az istállóba szaladt, a népes utcán ezt észrevevő közönség jót nevetetett rajta. Eladtam a lovamat és én ismét csak betegeimhez vagy gyalog, vagy rossz oldalas kocsikon jártam, és ez így tartott 25 évig, mert még ekkor bérkocsik fiáker - a városban nem léteztek; ezeknek behozatala könnyített rajtam és ideje is volt, mert már nagyon érezte derekam a rázkódást. Mennyire jobb a fiatal orvosoknak, azokat már nem látjuk oldalas parasztkocsikon menni! Ezen intézkedést is a vállalkozó zsidó élelmességének köszönhetni. Elején egy volt, lassanként szaporodtak, ma három nyilvános téren hét fiáker áll. De a zsidók nem is nézik óraszámra az üstököst, mint én, ki az 1843-as évben mart 17, 18, 19-én este egynegyed nyolctól egész fél 1 O-ig egy nevezetes üstököst szemléltem, melynek leírását a budapesti német politikai lapban, az Ofner Pester Zeitung und Gemeinnützige Blatterben közöltem is. De nem is olvasnak mást, mint amiből hasznot húznak. Azért költséges 1 19