Etter Jenő: Az esztergomi Széchenyi Kaszinó száz esztendeje

Tartalom - Újjáalakulás és első fellendülés

31 Scitovszky is támogatta, a választás megkezdése előtt áldását adta a pártra sőt Meszénára is szavazott. Meszéna mányos Méltóságának, de mint őszintén tiszta keblű Hazafinak bemutatandó és egyszersmind áldását kérendő. Ezentúl legszebb rendben vonulánk a nagy piacra, legalább kétszázzal többen, mint Beszének paraszt ellenpártja. Alig ér­kezénk azonban helyünkre, már is meg­rohantattunk és négyen-öten ütlegekkel illetvén, sőt egyikünk késsel is megsebez­tetvén — a katonaság szuronyszegezve lépett közbe és a dühönczök közt sorfalat képzett nem csak, de a Besze pártot által is szorítá a piacznak Duna felőli illetékes helyére. Eközben elkezdődött a szavazás reám és Beszére; de az ég kevésbbé ked­vezett, mert 9 óra felé közbejött havaseső szétoszlatván pártunkat, a zsidó alkuszok­nak alkalmat nyújtott a szegényebbek meg­vásárolhatására. És történt, hogy Besze négy voks többséget nyert." Meszéna naplójában nem örökítette meg, de bukását tulajdonképpen egy választási csínynek köszönhette Az 1865-iki válasz­tásnál Meszéna állandóan néhány szótöbb­séggel vezetett. A választás berekesztése előtt pár perccel Takács Géza városi al­jegyző, az ellenpárt egyik vezére, kiállt a városház erkélyére és hatalmas hangjával tudtul adta, hogy a Meszéna párt kisebb­ségben van, a Besze párt vezet. Erre a Meszéna párt a fejét vesztette és Meszé­nának még a kortesei is Beszére szavaztak, nehogy a bukó párthoz tartozzanak. (Sza­badság 1902. dec. 6.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom