Dobay Pál: Régi erdei mesterségek a Pilisben

A kőbányászat pilisi elterjedése a magas szinten építkező rómaiak nevéhez fűződik. Fellendülése azonban az Árpád-kori, de különösen az Anjou-kori nagyarányú építkezések korára tehető. A nagy fáradságot és időt igénylő kezdetleges szedelékkőgyűjtés nem tudta már kielégíteni a lassan-lassan mégiscsak letelepedő, várakat és házakat, templomokat és kolostorokat építő őseink anyagigényét. Szükségessé vált — mai kifejezéssel élve — „a termelés koncentrálása" a kőbányák nyitása és művelése, ill. újraművelése révén. A Pilis számos kőbányáját már a római, sőt az azt megelőző időkben is művelték. A Pilisben 3 féle követ ismerünk. Ezek mindegyikét mind a mai napig bányásszák is: - a mészkövet és dolomitot a hegység délnyugati részén, - az andezitet (a diorit kiömlési kőzetét) a Duna felé eső szélen, - a hárshegyi homokkövet főleg a pilisborosjenői Köves-bércen. A robbantásos bányaművelés a legutóbbi évtizedek technikai vívmánya. Az ezt megelőző évszázadok, sőt évezredek pilisi kőbányászai az alábbi két módszert ismerték és alkalmazták: 1. A visegrádi fellegvárban ma Is jól látható az a néhány, közel vízszintes irányú, kézzel kivésett, |_J-keresztmetszetű vájat, amelybe pontosan beleillő száraz keményfa-gerendát helyeztek; ezt vízzel meglocsolva: felhasználták a fa közismert dagadó tulajdonságát, amely a szilárd követ is képes megrepeszteni. (A fellegvár építése során így elkerülhető volt a fáradságos fuvarozás a hegyre; ehelyett az ilyen módon helyben nyert anyaggal dolgoztak az építők). 2. A másikat, az ún.,,bundzsettás" módszert Szimeth Tihamér visszaemlékezéséből ismerjük. Ennek első lépéseként kézierővel és talicskával el kellett távolítani az anyakőzetet, csak sekélyen takaró erubáz, illetve rendzina talajt. Ezt követte az ily módon letisztított anyakőzet felszínén mindig megtalálható hajszálrepedések felkutatása. E 2-4 méter hosszú repedések mentén kb. 50 cm-enként V alakú, 8-10 cm széles és ugyanilyen mély vájatokat véstek. E vájatokba - acéllemezcsíkokkal történő „kibélelés" után - nagy nyílásszögű keményfa ékeket - bundzsettákat - vertek 8-10 kg súlyú nagykalapáccsal. Az ékek folyamatos verése előidézte a kisebb-nagyobb térfogatú kőtömb többé-kevésbé függőleges síkú leválását. A további aprítás hasonlóképpen történt. (A korszerű robbantásos eljárás lényegileg ugyanezt az elvet követi, csak kézi vésés helyett légkompresszorral fúrnak lyukat, és nagykalapács helyett a „Paxit" nevű robbantószert használják.