Borovszky Samu: Esztergom vármegye (Magyarország vármegyéi és városai, 1908)
ESZTERGOM VÁRMEGYE TÖRTÉNETE - I. RÉSZ. A HONFOGLALÁSTÓL A TÖRÖK HÓDOLTSÁGIG - Kedvezményes vámok - Adományok
232 Esztergom vármegye őstörténete. 241 Mindezeket, az egyháza javára szükségesnek talált eredményeket Tamás érsek csak úgy érhette el, ha a király és a pápa jóakaratát kiérdemelte. Ez neki teljes mértékben sikerült annyira, hogy némi bizalmaskodás fejlődött ki közötte s a királyi család között. Föltűnik ez például, midőn Erzsébet királyné a somlyai apáczákat az érsek úr, „kedves komája" pártfogásába ajánlja, hogy védelmezze meg őket helyette mindenek ellen. 1) Vagy midőn Károly király hivatalos okiratokban is szintén kedves komájának czimezi őt ; viszont Csanád is Károly királynak, mint „urának és komájának" küldi meg a szőllősi lelkészi állomásra jelölteket, hogy válaszszon közűlök. 2) Értette Csanád érsek a módját, hogy a legnehezebb ügyekben s a kellő időben czélt érjen, azért nevezi őt a bécsi krónika az idézett helyen „igen tevékeny és ravasz férfiúnak." Eljárt pedig a következő módon : Midőn valamely, tegyük, visszaélést meg akart szűntetni az országban, kimerítően informálta a pápát, ki azután ez ügyben nem csupán a királynak, hanem a mindenható Erzsébet királynénak is és minden más befolyásos embernek, udvarias, megtisztelő levelet küldött, hogy a kérdéses ügyet pártolják ; viszont, ha a pápánál akart valamit elérni, a király vagy királyné közbenjárását vette igénybe ; ekképen legnehezebb dolgait simán elintézte. Egyik levelében, például, azt írja a pápa Erzsébet királynénak, hogy megütközéssel hallotta azt, az Isten előtt gjűilöletes, a jó erkölcsökkel ellenkező, törvényt, méltányosságot és igazságot sértő magyar szokást, hogy midőn a főpapok s egyházi személyek javaik bitorlóit a királyi vagy egyéb bíróságnál bevádolják, még akkor is, ha igazokat tanúkkal s egyéb bizonyságokkal támogatni hajlandók, erről hallani sem akarnak, hanem páros viadalra ítélik őket, a midőn nagy költségen bajnokot kell szerződtetniök. E miatt sokszor negesik, hogy a főpapok s egyházi személyek inkább veszni hagyják jogaikat, hogysem Istent kísértsék és magokat az irreguláritás veszedelmének kitegyék. 3) Kéri tehát buzgón a királynét, vigye ki a királynál, kinek ez ügyben előterjesztést tett, hogy Istent bántani, a szabadságot sérteni ne engedje, hanem végkép törülje el e véres párviadalokat. Egyúttal és ugyanaz napon azért is esedezik, hogy az oly szállítmányoktól, melyeket a papok nem kereskedés végett, hanem saját szükségletökre vitetnek egy helyről a másikra, vámot vagy adót ne kelljen fizetniök az isteni és emberi jog, valamint az egyházi szabadság nagy csorbításával. Nehogy pedig a felelősség Csanád érseket egymagát terhelje, meghagyta a pápa kívüle a kalocsai érseknek, pécsi és egri püspököknek, hogy e két levelet, a párviadalról és vámról, személyesen adják át a királynak és királynénak és beszéljenek a szívökre. 4) Magától értetik, hogy hasonló engedményeket őszinte ragaszkodás, bölcs tanácsadás, ügyes és hű szolgálatok árán érhetett el Csanád érsek, ki soha se vonakodott, hogy mind a pápa, mind királya érdekeit minden tehetségével előmozdítsa. A pápánál végzett szolgálatait utóbb adjuk elő, előbb azokat a nagy szolgálatokat ismertetjük, melyeket a magyar királyi udvarnak végzett a nápolyi ügyben 5) és Nagy Lajos királynak a trónra emelésében. Midőn I. Károly király 1327 november 30-án született fiát, Endre herczeget (Csanád, — úgy látszik, — ennek volt keresztatyja) hosszú alkudozások után Nápolyba vitte, hogy ott trónörökösként, leendő feleségével, Giovannával együtt nevelkedjék, Csanád is elkísérte a királyt. Zengben, 1333 július havában szállottak hajóra, s e hónap 31-én érték el az apuliai partokat. Róbert nápolyi király (1. Károly nagybátyja) Beneventóig eléjök ment ugyan, levelében a pápa is üdvözölte az olasz területre lépett magyar királyt, a ki azonban csak szeptember 18-án érkezett meg Nápoly városába, mert útközben súlyosan megbetegedett. Mindamellett folytatták az alkudozásokat, melyek alapján oly egyezség jött 1) Anjouk. Okmt., II., 539. ded. Visegrád, 1331. szept. 21. 2) Fejér, CD. VIII/III., 575. — Anjouk. Okmt, III., 424. 3) Ez, mint látni fogjuk, régi, súlyos panasza volt az egyháziaknak. 4) Theiner, Hung. I., 677. 5) E nagyfontosságú kérdést ismételve kutattam, írtam is róla. (Olv. Csór Tamás czímü értekezésemet az Erdélyi Múzeum 1890. évfolyamában és ismét a M. Nemzet Tört. III., 120. és 154. és köv. lapjain.) Újabban Fraknói püspök, ki ez érdemben a vatikáni levéltárt fölkutatta, ugyan e kérdésben fényes eredményre jutott. (Olv. Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római szentszékkel, I., 151. és 171. és köv. lapjain), mikre az olvasót a kérdés teljes megértése végett figyelmeztetnem kell, minthogy e helyt a dolog természetéhez képest csupán Csanád érsek viselt dolgairól értekezhetem.
