Bodri Ferenc [összeáll.]: Dévényi Iván 1929-1977 emlékkönyv

Tartalom - Ivánka

a beszédét, hogy „nem tudom, Bálint Endrét fiamnak, vagy barátomnak nevezzem-e? - Ha korát tekintem fiamnak kell neveznem, ha művészetét nézem, akkor a barátomnak kell tartanom..." Kassákot is, Dévényit is a „barátok nevében" én búcsúztattam el, és furcsa közelségbe hozta most bennem e két „távoli" embert az emlékezés... Én 1962 nyarán jöttem haza több, mint ötévi párizsi tartózkodás után, és ez öt év alatt talán Dévényi Ivánnal leveleztem a legtöbbet... Mindig volt miről írnia, és én általa jutottam a legfrissebb hazai hírekhez; főleg a kulturális és azon belül is a képzőművészeti vonatkozásúakhoz. Hazajövetelemtől halála napjáig jóformán nem volt esztendő, hogy gyakran ne találkoztunk volna, és ói mindig nagyszerűen éreztem magam náluk. Képek és könyvek között jóízű beszélgetések és , jdbeszélések" oldó hatásait élveztük és kiéltük a — szerencsére - bennünk lapuló gyermekit... De a várost is szerettem; valahogy jó voh megérkezni Esztergomba... A „megérkezések" számomra mindig árulkodóbbak a jelenlétnél és ezt a kis banalitást mindig is éreztem Esztergomban. Egy-egy kis terének megpillantásakor az otthonérzés jóleső állapotát éltem át, és az a tudat is, hogy bármikor jöhet valaki az újabb ismerősök, barátok közül, akik közül nem eggyel le lehet ülni az általam „Főtérnek" nevezett terecske régi stílusú kávéháza teraszán. A később szerzett barátok közül Bodri Ferenc íróval maradt meg az a jó kapcsolat, ami átíveli, legalábbis ez ideig, ismeretségünk kezdetét a hosszú évek óta tartó betegségem jelenéig és aki ugyancsak számos képem birtokosa, miképp Dévényi Iván falam is fellelhetőek képeim; olyanok is, amelyek igen régi időkre utalnak, és ha nem is mindegyik találkozik mai vélekedésemmel - talán jó is, hogy megvannak: soha nem árt, ha valami, vagy valaki ellenállást vált ki egy valaha sokat dolgozó művészből, aki voltam és aki nem restellte megsemmisíteni azokat a képeit, melyekkel egy idő után már nem értett egyet... így hát az idők ellenében helyettem „tartják a hátukat" a kritika felé... Bodri Ferenc is sokat írt ez idáig képeimről, de írt Iván is annak idején, és ha valamit igazán sajnálok, hogy „elsiette a búcsúzást", holott láthatta volna életművem 13