Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Babits Esztergomról

Köztük e fölébredt csillagos földi égnek tejutja a Duna. (Kilenc után) Kisleányunk nem akar még lefeküdni, elaludni: még nem játszott eleget ma, panaszkodik síró szájjal, így sírunk talán ha majd a Halál akar ágyba dugni: mikor már rég megbékéltünk a mindennapi halállal. Te fáradtan jössz a kertből, palántáid látogattad, mint egy kastély szent úrnője völgyi falvak szegény népét: tarkakendős pórleányok vettek körül, a virágok. Jer, szép várurnőm, halkléptü tollas szerecsen szolgáink leeresztették mögöttünk fölvonóhidját az éjnek. Jer, kigyúl királyi cellánk . . . kigyúl a szerény olaj, melynek lángja éppoly könnyen fúl koromba mint az élet. Nagy, esetlen cigány prücskök ugrálnak ajtónk körül. 22