Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Látogatás Babits Mihálynál

lennie kell: a felidézett emlékek hirtelen jelenné válásával, amit a szűkösen és kissé hűvösen elrendezett tárgyak alig-alig lehelnek magukból. Kicsit lakatlanok ezek a falak - még mindig inkább annak a helynek a hűvösét árasztják, amelyet valaki elhagyott s nem annak a melegét, amelyet az eleven emlék újra benépesít. Keresem - s nem tudom megmondani, miért. Talán mert annyira egyedül vagyunk itt? Mert e szép májusi délutánon nem libasorban kellett felkapaszkodnunk e keskeny csapáson a kertek alatt? Mert a városban többször is kérdezősködtünk az odavalósiaktól, s mindannyiszor csak tétova választ tudtunk kapni kérdésünkre: merre a legközelebb a Babits-házhoz? Mert nem fogadott értő és lelkes kalauz, akinek - érezni - szenvedélye, hogy a ház hajdani - s örökös! - lakójának alakját felidézze a látogatók előtt? S mert nem bocsátott el még egy árva vendégkönyv se — ebben a házban, melynek fala is máig eleven vendégkönyv? A ritka képek s még ritkább tárgyak - egy fotel, egy asztal, egy írógéptető - mozdulatlan sorát csak a bennünk tolakodó verssorok mozdítják meg, ahogy a Toldi szerelme gyönyörű hasonlatát mintázva tolonganak: . . . hogy szóhoz jutni nem bírunk a szótul, mint szűk edényszájon víz ha igen tódul s még erre is rögtön rácsap a babitsi felelet: 151