Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Látogatás Babits Mihálynál

vedély, igaz. De mégis ez a pont is összekap­csol bennünket. Semmi kedvünk arra, hogy Babits Mihályt hamisan aktualizáljuk, vagy egyenesen meghamisítsuk. De arra sincs szük­ség, hogy örökével könnyelműen bánjunk. Augusztus 4-én halt meg, húsz esztendővel ezelőtt. Szekfü Gyula a temetésre emlékezve azt írta volt, úgy érezte magát a temetésen, mintha számkivetettek kis csoportjában volna, egy idegen, ellenséges, közönyös világban. Hunyadi Sándor, a maga tréfálkozó modorá­ban meg úgy érezte, csak barátok között van: mindenki ott van, akit szeret, akitől nem kell félnie. Oly kevesen voltunk. így festett a te­metése, Bóka László nyomban számon kérte, hogy a minisztérium, az Akadémia, a profesz­szorok, a hivatalosok nem voltak ott a teme­tésen. Ez a keserűség olyan eleven, hogy Vas István még most, húsz év múltán is számon kéri azoktól, akik akkor nem jelentek meg a temetésen. Vajon kérjük számon most a távol­maradottakat, akiknek erkölcsi, írói köteles­ség lett volna a jelenlét? Most sem voltunk sokan ott, ezen a kis kert adta téren, az emelkedő dombon, de most ott volt a minisztérium, voltak ott költők, akadémikusok, professzorok, és jogosan érez­tük, hogy az egész dolgozó Magyarország itt van körülöttünk, és Esztergom ünnepi napjai­ban velünk ünnepel. Nem idegenek közönyé­től, ellenséges közönytől körülvett számkive­tettek vagyunk, akik ünnepi emlékezéssel gon­144

Next

/
Oldalképek
Tartalom