Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Látogatás Babits Mihálynál

vedély, igaz. De mégis ez a pont is összekapcsol bennünket. Semmi kedvünk arra, hogy Babits Mihályt hamisan aktualizáljuk, vagy egyenesen meghamisítsuk. De arra sincs szükség, hogy örökével könnyelműen bánjunk. Augusztus 4-én halt meg, húsz esztendővel ezelőtt. Szekfü Gyula a temetésre emlékezve azt írta volt, úgy érezte magát a temetésen, mintha számkivetettek kis csoportjában volna, egy idegen, ellenséges, közönyös világban. Hunyadi Sándor, a maga tréfálkozó modorában meg úgy érezte, csak barátok között van: mindenki ott van, akit szeret, akitől nem kell félnie. Oly kevesen voltunk. így festett a temetése, Bóka László nyomban számon kérte, hogy a minisztérium, az Akadémia, a profeszszorok, a hivatalosok nem voltak ott a temetésen. Ez a keserűség olyan eleven, hogy Vas István még most, húsz év múltán is számon kéri azoktól, akik akkor nem jelentek meg a temetésen. Vajon kérjük számon most a távolmaradottakat, akiknek erkölcsi, írói kötelesség lett volna a jelenlét? Most sem voltunk sokan ott, ezen a kis kert adta téren, az emelkedő dombon, de most ott volt a minisztérium, voltak ott költők, akadémikusok, professzorok, és jogosan éreztük, hogy az egész dolgozó Magyarország itt van körülöttünk, és Esztergom ünnepi napjaiban velünk ünnepel. Nem idegenek közönyétől, ellenséges közönytől körülvett számkivetettek vagyunk, akik ünnepi emlékezéssel gon144