Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Látogatás Babits Mihálynál

Keresni sem kellett sokáig, rögtön megtalál­tam a könyvespolcomon, Babits Mihály köny­vei mögött. Azért ott, mert a kisfilmre egy esztergomi kirándulást fényképeztem, látoga­tásomat Babits Mihálynál. Az egykori felvevő már elkallódott, a vetítőgépem eltörött. Uj vetítőt kellett kölcsönkérni - de estére megvolt az is. Még ezüstvásznat is szereztem. A vetítő berregni kezdett; először nagy, fé­nyes vizet láttam. A megáradt Dunát. Tizen­öt éve ennek a fénynek, a víznek, a vakító va­sárnapnak. Persze, kora reggel szálltunk hajóra, így úsztunk felfelé a Dunán - az ezüstvászon­ról szinte lefolyt a nagy tömegű víz. öt hónap óta mennyit vakoskodtunk ebben a szobában, mennyit kormoztak a hitvány kőolajmécsek, de mindez egyszerre elmúlt, a szoba megtelt vízszaggal, a visszahozhatatlan múlt szorítá­sával. Most Esztergom fehér házai lángolnak már a nyári fényben. Majd az Előhegy égett, mint egy méltóságteljes máglya. Nagyon meleg vasárnap volt. De fent szél fogadott: Nem füle­müle muzsikál, hanem a szél zakatol, mint hogyha hosszú táviratot kopognának valahol. És hirtelen erősen rándul a szív - a halott barát arcát látom. Csak az arcát. A nyugtalan, riadt, űzött szemet, a magas homlokot. 1930-at írunk, de mintha már sejtené: Lejtő ez, minden léptem egypár másodperccel mélyebbre ejt, s úgy érzem csúszók, elmerülök . . . A kisfilm gőgös és öntelt, mint nagy testve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom