Bodri Ferenc [összeáll.]: Babits és Esztergom

Babits Esztergomról

a hegyhez még Kuckländernek, a máig emlegetett labanc vezérnek keze se nyúlt, pedig az mindenhez hozzányúlt Esztergomban. Ha kérded, hova lett ez vagy az, műemlék, ház, utca: Kuckländer bontotta le, Kuckländer vágta át. A Szent Tamás-hegyen nincs nyoma Kuckländernek. Itt minden primitív, mint a középkorban: a szegénységen nem vesznek erőt a századok. Mondják, a Lépcső utca proletárházai világvárosok kültelkeire emlékeztetnek belül: így kívülről mégis a szépség képeit mutatják; honnan van ez? Ez az évszázados nyomor már, mint egy itt maradt emlék, az emlékek szépségét árasztja. A mai szegénység csúf dolog; az ősszegénység képét szépnek látom. S a hegyélen bájos kápolna dugja fel tornya tűjét, kálvária ereszkedik alá, színes szobrok állnak, amiket művészek s műtörténészek most kezdenek megnézni. Sovinizmusunk könnyen álmodhat itt egy magyar Kunststadt-ról: Siena, Firenze, Róma, Nürnberg, München. . . a múlt nyarat már valóban itt töltötte egy festőiskola is, a Jaschik Álmosé. A környék szép, minden zuga festeni való: de szép környék akad egyebütt is. Hol akad azoriban még egy ilyen múlttal beitatott környék [. . .], amelynek földjéről a múlt szinte legattogzani látszik az alföldi józan nap tüzében? Pedig a művészetnek múlt kell; a lélek lelket keres, még a külső látványokban is, beléjük ivódott régi lelkeket; s ez a varázsa a Kunststadt-oknak. Esztergom — műváros! 8