Bende Lajos: Esztergomi repülőipar története 1933-1989

A magyar repülés kezdete

kinevezték a Monarchia repülő csapatok ellá­tó főnökének. Itt nagy hozzáértéssel irányí­totta a Monarchia területén lévő 10 repülőgép gyárat és 16 motorgyárat, továbbá a repülőgép szerelvényeinek gyárait is. Fischamendben re­pülő kísérleti állomást hozott létre, Aspernben pedig repülőgép bemérő és összehasonlító állo­mást létesített. Kármán Tódorral és Zurovecz Vilmossal 1917-ben kötött megfigyelő heli­koptert terveztek. Ez a tervezett helikopter, melynek típusjele PKZ volt meg is épült néhány példányban. Ezek közül a próbák során az egyik 50 m ma­gasságban fél óra hosszat lebegett. Ez a telje­sítmény első volt a világon. Ezt a helikoptert megfigyelői célokra készítették a megfigyelő léggömbök helyett, mivel a léggömbök túl nagy célpontot adtak az ellenség részére. 1918 végén Petróczy István hazatért Budapestre és a honvéd repülő csapatok első szervezője lett. 1920-ban a trianoni szerződés után kinevezték a titkos légierő élére. Szegeden megindította a repülő kiképzést, majd iskola repülő­gép pályázatot írt ki. Itt érte az első nagy kudarc, mert a pályázatra befutott kísérleti gépek szakértelem hiányában nem váltak be. Kezdeményezte a hazai vitorlázó repülés megindítását. 1924-ben ezredesi rendfokozatban nyugdíjaz­ták. Ezután a MAeSZ keretében dolgozott a magyar vitorlázórepülés létreho­zásáért. 1928-ban támogatta az első német siklógépek beszerzését. A bécsi bútorgyárakban épült első katonai repülőgépek után Petróczy István pályázatokat írt ki repülőgépekre és versenyeket rendezett a legsikeresebb pá­lyázati típusokból. Ezek gyártását Magyarországra hozta az aszódi Fiúnevelő Intézet asztalos üzemébe. Itt alakult meg 1914-ben a Magyar Lloyd Repülőgép és Motorgyár, ahol a DFW (Deutsche Flugzeug Werke) Repülőgépgyár gépeit licencben kezdték el gyártani. Az aszódi gyár főmérnöke Melczer Tibor volt, akinek saját elképzelései is voltak a repülőgéppel kapcsolatban, amiket meg is valósítottak. A megépített géppel Aspernben egy összehasonlító repülési versenyen magassági világrekor­dot ért el. Petróczy István 1874-1957 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom