Bélay Iván: 40 év az Esztergom Szentgyörgymezői Kertbarátkörben
tartottak, egyet a szlovákoknak, egy másikat pedig a magyaroknak. Hiába itt már közel van a határ. A kis túra sikeréhez nagyban hozzájárult a ragyogó napsütéses idő. Innen néhány bányaváros érintésével elindultunk hazafelé. Rimaszombaton megálltunk s egy szálloda éttermében megebédeltünk s egy kis pihenő után úgy 2 óra körül indultunk tovább. Az Ipoly völgyében, kis falvakon keresztül haladtunk s a szép tájakban gyönyörködve közeledtünk Párkány felé. Nagyon megörültünk, amikor a Garamkövesdi hegy mögül előbukkant a Bazilika impozáns kupolája. Rövid búcsúzkodás után elköszöntünk párkányi barátainktól, megköszönve a segítséget s a kompról integetve keltünk át a Dunán. Viszont látásra Esztergomban! Lejegyezte: Dunai László 1992. május 02-án a makói kertbarátok Esztergomba látogattak s találkozni kívántak az itteni kertbarátokkal. A programúk szerint megtekintették a Bazilikát, az ásatásokat és Esztergom egyéb nevezetességeit, majd a Kettős pincében találkoztak a Szentgyörgymezői Kertbarát Kör tagjaival. Körünkből kb. 20-an voltak jelen a találkozón, mely jó hangulatban, sok közös témát találva baráti beszélgetéssel, vidám hangulatban zajlott le. Megígértük, hogy - amint lehetőség adódik - viszonozzuk a látogatást még ez év folyamán. Néhány kiló makói dughagymát is hoztak ajándékul, amit a kertbarát tagok között szétosztottunk. Lejegyezte: Dunai László 1992. szeptemberében három napos kirándulást szerveztünk az ország délkeleti tájaira, Szegedre-Makóra-Gyulára. Kora reggel kelt útra autóbuszon 45 fős társaságunk Esztergomból, s kora délelőtti órában már Kecskeméten voltunk, ahol egyéni séta keretében két órás városnézésen vettünk részt. Megnéztük a belváros nevezetességeit, a díszes városházát, sőt még a piacra is jutott fél óránk. 14 órakor érkeztünk Szegedre s az ebéd után már a „KGST" piacon alkudoztunk, vásárolgattunk. Késő délután érkeztünk Makóra, a szállodában ki-ki elfoglalhatta szobáját. Estefelé egyéni séta volt, melyben a várossal ismerkedtünk. Néhányan megnéztük az Erdei Ferenc Múzeumot, mely egyben Makó városának történelmi „Emlékmúzeuma" is. Nagyon érdekes tárlatlátogatás volt. Másnap délelőtt idegenvezető kalauzolásával Szegeden megnéztük a város nevezetességeit, a Dómot, a Tisza-partot. Kilátogattunk az Ópusztaszeri emlékparkba is. Az Árpád kori emlékek és a csodálatos falumúzeum mindannyiunkra nagy hatással volt. Kora délután értünk vissza Szegedre s a Tisza-part Halászcsárdában kitűnő szegedi halászlét ettünk és hozzá a finom alföldi borokat iszogattuk. Este már Makón találkoztunk az ottani kertbarátokkal - akik szívesen fogadtak viszonozva ezzel az ő Esztergomban tett látogatásukat, amikor mi láttuk őket vendégül. Csaknem éjfélig tartott a szívélyes barátkozás, majd elbúcsúztunk tőlük. Nagyon rászolgáltunk már a fárasztó nap után az éjszakai pihenésre. 31