Beke Margit [et al.]: Vitéz János emlékkönyv

Tartalom - Szakály Ferenc: Vitéz János, a politikus és államférfi

kintetben együttesen sem vetekedhetet Hunyadival. így aztán valamenynyi nagyúr közös érdeke volt, hogy letaszítsa őt kitüntetett pozíciójából és visszakényszerítse saját soraiban, s akár arra is gondolhatnánk, hogy az előterjesztésben valaminő Hunyadi-ellenes összefogás igényei fogalmazódtak meg. Ezt a megfejtést azonban kizárja azon körülmény, hogy V. László éppen Garai László nádorral érezte szükségét nyomatékosan közölni — vagy talán vele is —: nem nyugszik bele az országgyűlés elutasító határozataiba és továbbra is ragaszkodik a jövedelemforrások visszaszolgáltatásához. Vagyis: nemcsak Hunyadi, hanem mindazok hatalmát korlátozni kívánja, akik valamilyen királyi jogot birtokolnak. Ezzel tehát valami olyasféle absztrakt centralisztikus elképzelés feltételezéséhez jutunk, amelyet a későbbi korokban etatistának szokás nevezni, s amely — ismét csak a későbbi gyakorlatból visszakövetkeztetve — a nagyurak helyett az uralkodó személyéhez kötött kancellária, s így — miként azt a szakirodalom eddig vallotta — Vitéz kezdeményező szerepét sejteti. Annál is inkább, mert ekkora — mintegy a későbbi abszolutizmus gondolatvilágát megelőző — erélyt aligha tulajdoníthatunk az alig tizennégy esztendős V. Lászlónak, a Zsigmond-kori apparátusból indult és annak hagyományait tudatosan ápoló Vitéznek azonban esetleg igen. Ha azonban az értékelésnél figyelembe vesszük a magyar királyság külső és belső adottságait is, az előterjesztés spiritus rektorát — lett légyen az bárki is — aligha minősíthetjük az adott lehetőségeket hűvösen mérlegelő és átgondolt megfontolások alapján tervező politikusnak. A királyi méltóság helyreállítása érdekében tett lépések elvben ugyan jogosnak tekinthetők, megvalósulásuk esetén azonban polgárháborúba sodorták volna és kiszolgáltatták volna az országot a törököknek, akik éppen ez idő tájt foglalták el Konstantinápolyt és fogtak ismét hozzá Szerbia bekebelezéséhez. Egyfelől azért, mert Hunyadi nem tartozott azok közé, akik kieresztik kezük közül az egyszer megszerzett pozíciókat. Másfelől azért, mert az 1456-os fejlemények bebizonyították, hogy — néhányadmagával —> csak ő viseli szívén a törökellenes harc ügyét. Noha nem szeretnők túlbecsülni Hunyadi — oly sokszor megengedhetetlenül túlbecsült — áldozatkészségét, könnyen beláthatjuk, hogy nála jobb helyen voltak a honvédelemre fordítható királyi bevételek, mint azoknál, akik a visszabocsátás után azokat megkapták volna, s akik — mint ma már tudjuk — 1456 forró nyarán elfele igyekeztek onnét, ahol a törökökkel találkozni lehetett.. Röviden szólva: úgy véljük, hogy Hunyadi megfosztása a királyi jövedelmektől lefegyverezte volna a magyar határvédelem erőit, s meglehet, hatvan esztendővel előbbre hozta volna Nándorfehérvár elestét és alighanem Magyarország bukását is. Véljük ezt még akkor is, ha Hunyadi ellenlábasai a formális logika alapján némi joggal hivatkozhattak arra, hogy ha ő rendelkezik az ország jövedelmeinek oroszlánrészével, megvédése is elsődlegesen az ő kötelessége. „Hunyadinak egy személyre épülő rendszere. . . — érvel Mályusz — jól ellátta a honvédelemnek akkor legfontosabb feladatát, azonban a jövőt nyomasztó bizonytalansággal terhelte meg. Az aggódó kérdésre, mi lesz Hunyadi halála után, nem volt megnyugtató felelet várható s V. László hirtelen halála csak elodázta a katasztrófát, amely Mátyás elhunytával be is következett. Vitéz a kor jellegéhez illő olyan intézményt pró28