Beke Margit [et al.]: Vitéz János emlékkönyv

Tartalom - Szakály Ferenc: Vitéz János, a politikus és államférfi

hogy ez idő tájt nem volt miért neheztelnie az elhunytra (,.si qua salus esse potest membris mancis dulci capite"). De felvet e levél ugyanakkor újabb problémákat is: mivel — meglepetésünkre — Prágában kelt, eleve megcáfolja azt a közkeletű vélekedést, miszerint Esztergomból való kiszabadulása után Vitéz Váradon várta volna sorsának jobbra fordulását.

46 Kézenfekvőnek látszanék az a magyarázat, hogy az uralkodó csak Szécsi kezei közül vette ki Vitézt, s — miként Mátyást — továbbra is fogságban tartotta és magával hurcolta előbb Bécsbe, majd Prágába. Csakhogy ez ellen legalább három megfontolás szól. Egyfelől az. hogy Aeneas Sylvius kifejezetten Vitéz kiszabadítása miatt üdvözli a királyt: mésrészt az, hogy a levél hangütése nem vall az elhunyt fogságában sínylődő emberre („nobis. non sibi mortuus"); harmadrészt az, hogy a körülmények leírása oly plasztikus, mintha a levélíró maga is jelen lett volna V. László haláltusájánál. Mindez inkább azt sugallja, hogy Vitéz 1457 májusában nemcsak a mozgásszabadságát nyerte vissza, hanem ismét valami közfunkciót kapott az uralkodó környezetében. Bár csak „váradi püspökként" írta alá a levelet, ez a megoldás sem zárható ki, hiszen levele a két hivatalban levő főméltósághoz szóló hivatalos tudósításnak tűnik/'

7 És ezzel a — már sokadik pályamódosításra utaló — hipotézissel vissza is kanyarodtunk kiindulópontunkhoz: az 1454-es előterjesztés szerzőségének, az azt sugalmazó személyeknek és a benne rejlő törekvések értékelésének kérdéséhez. Az előterjesztés latinsága túlontúl lecsupaszított. semhogy végső megformálását Vitéznek tulajdonítanánk, aki például az 1455-ös országgyűlési meghívót is humanista közhelyek sorával fűszerezte. Ez persze egyáltalán nem zárja ki, hogy ő lett volna annak értelmi szerzője, pontosabban: ő is ott lehetett az értelmi szerzők között. Mint ahogy nem zárhatják ki ezt azok a fejlemények sem, amelyek két esztendő múltán a Hunyadi család elkötelezett hívének mutatják Vitézt. Abból még. hogy — ha feltevésünk helytálló — a Habsburg-pártiak 1456 koratavaszán eltávolították a kancelláriából, és hogy 1457 koratavaszán rá is kiterjesztették a Hunyadi-testvérek elleni megtorlást, nem következik, hogy Hunyadi és Vitéz útja két-három esztendővel korábban időlegesen nem keresztezhette egymást. Ami az előterjesztés értelmezését illeti: azt csak az esetben minősíthetjük „modernnek" és „átgondoltan előremutatónak", ha abból az absztrakt és abszolutizált centralizáció-felfogásból indulunk ki, amelyet néhány évtizeddel ezelőtt Elekes Lajos terjesztett el a magyar történetírásban.

43 Ez a felfogás teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy a királyi jövedelemforrások központi kezelése — hiszen ez az előterjesztés központi kérdése — sohasem jelentett többet, mint hogy az uralkodó maga dönthetett arról. hogy milyen mértékben és kikkel osztja meg ezeket az erőforrásokat és a rendelkezési jogot. Vagyis: maga dönthette el, hogy kiken keresztül igyekszik érvényesíteni akaratát és szükség esetén a hatalom társbirtokosainak csoportján belül milyen erőátcsoportosításokat hajt végre. A császár gyámkodása alól kiszabadított V. László olyan kész helyzetet talált országaiban, amely eleve megfosztotta ezen elemi előjogaitól és megakadályozta abban, hogy hűséges hívei megjutalmazása révén átrendezze a hatalomérvényesítés csatornáit. Noha természetesen más nagyurak is tartottak elfoglalva a királyt megillető jövedelemforrásokat, e te27