Beke Margit [et al.]: Vitéz János emlékkönyv

Tartalom - Szakály Ferenc: Vitéz János, a politikus és államférfi

nek példájára utalnunk, aki egyszerű kancelláriai rutinműveletek elvégzése fejében jutott prépostként a székesfehérvári társaskáptalan élére. Vitéznek azonban, úgy tűnik, rendhagyó sors jutott; szolgálatait ugyan igénybe vették, de egyszerűen megfeledkeztek róla a hatalom elosztása körüli, ilyenkor szokásos tülekedésben. Tudomásunk szerint nem kapott birtokadományt az ifjú királytól, s a jól hangzó, de átmenetiséget sugárzó „regni Hungáriáé prothonotárius" címet sem sikerült valóságosabb és távlatosabb hivatali rangra cserélnie. Abból, hogy I. Ulászló 1441-ben ismét „prothonotariusnak és zágrábi kanonoknak" mondja, kiderül, hogy rövid úton visszaparancsolták a felsőbb utasításokat végrehajtók sorába, sőt az apparátusban addig észrevétlenül meghúzódó Kálnai András pécsvárbeli prépost személyében alkancellárt is helyeztek fölébe. Persze Vitéz megjutalmazása sem maradt el teljesen: valamikor 1441 júniusa előtt a váradi prépostságot kapta,

0 amit a jelek szerint közel sem érzett méltó ellenszolgáltatásnak. Azt még megértjük, hogy a kancelláriai tisztre szükség volt az Ulászló megválasztásában oroszlánrészt vállaltak megjutalmazasára és a főkancellárságot a befolyásos rokonsággal rendelkező Rozgonyi Simon egri püspök kapta, aki — veszprémi püspökként és királynéi főkancellárként — már Albert életében is fellépett az új király ellenfele, Erzsébet királyné hatalmi törekvései ellen. S azt is. hogy a Budán rezideájó Ulászlónak egy kancelláriája lévén, nem jutalmazhatta Vitézt — ahogy az korábban és későbben is megesett — titkos kancellári címmel. Arra azonban már nehéz magyarázatot találni, hogy miért vették el tőle a hivatalvezető tisztét is, hacsak nem Rozgonyi ragaszkodott valamilyen oknál fogva Kálnai alkancellári kinevezéséhez. Mindebből arra következtethetünk, hogy az Ulászló-pártiak 1440 tavaszán végül is jobb híján fanyalodtak Vitéz szolgálataira, s — lévén Gatalóci embere és az Albert halála után egyideig Erzsébet kezére került kancellária alkalmazottja — úgy gondolták, még bizonyítani kell az új király oldalán. A jelek szerint ennyi megaláztatás már sok volt a korabeli felfogás szerint már javakorabelinek számító Vitéznek, akit humanista példaképei is önbecsülésre és öntudatra neveltek. A jelek szerint odahagyta a kancelláriai szolgálatot, s visszavonult Nagyváradra. Mesebeszédnek tűnik ugyanis az a feltételezés, amely Fraknói nyomán makacsul tartja magát a szakirodalomban, s amely szerint Vitéz 1444 tavaszáig a kancelláriában szolgált, sőt Hunyadi emelkedése az ő szerepét is megnövelte volna.' 1441 derekától fgva nincs jele kancellária tevékenységének, ismerjük viszont azokat az új prothonotáriusokat — Fehérvári Dénes és Hangácsi Albert korábbi nótáriust, Raveni Mihály korábbi királyi ügyigazgatót és szlavóniai prothonotáriust — akiknek valamelyike átvehette Vitéz megürült szerepkörét. Állításunkkal szemben áll Vitéz sajnálkozó kijelentése, miszerint „azoknak a leveleknek, melyeket azon idő előtt Írattam, hogy országunk jó szerencséje a gyászos végi tengermelléki ütközetben [Várnánál, 1444. november 10-én] elveszett, nem maradt fönn másolata". Ivanics jegyzetéből ugyanis tudjuk, hogy Vitéz — jó humanista módjára — nem magánlevelei pusztulásán sajnálkozik, hanem azokén, amelyek Hunyadi János győzelmeiről „részben a pápához, részben más fejedelmekhez íród13