Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után

Komárom és Esztergom vár-megyék egyesítése, írta: Karcsay Miklós

A pénzügyminiszetr 1923 június végén benyújtja a nemzetgyűléshez a közszolgálatban álló tisztviselők és egyéb alkalmazottak létszámának csökkentéséről és a vele kapcsolatos intézkedésekről szóló javaslatát, mely csekély módosításokkal szeptember hóban mint az 1923. évi XXXV. t.-c. törvényerőre emeltetik s melynek Il-ik fejezete szerint Komárom vármegye Esztergom vármegyével Esztergom székhellyel egyesíttetik. Még egy kísérletet tesz Komárom vármegye különállásának megmentésére, Az 1923. évi július 13-án tartott rendkívüli közgyűléséből újabb felterjesztést intéz az ország kormányzójához, a nemzetgyűléshez, a kormányhoz és a belügy- és pénzügyminiszterekhez, melyben a javaslat ellen felsorakoztatja a politikai, alkotmányjogi, közigazgatási, önkormányzati, gazdasági, pénzügyi, közlekedési és földrajzi szempontokból felhozható összes érveket, a felterjesztéshez a felhozott adatokat igazoló és megvilágító kimutatásokat és térképeket mellékelve. Komárom szab. kir. város közönsége természetszerűleg a legteljesebb mértékben támogatta a vármegyének különállásának fentartása érdekében folytatott küzdelmet. Ránézve a küzdelem kimenetele szinte létkérdés volt, mert annak kimenetelétől nemcsak törvényhatósági jellegének fentartása függött, hanem egyúttal az is, hogy megmarad-e vármegyei székhelynek, vagy sem. Esztergom vármegyében a helyzet egészen más volt. A vármegye, mely szétdarabolása előtt is területileg az ország legkisebb vármegyéje volt, a trianoni békeszerződés folytán elvesztette területének nagyobbik felét és 23 községre és egy teljesen elszigetelt helyzetbe jutott városra zsugorodott össze. Az elvesztett terület szolgáltatta Eszergom város piacának a gazdasági termékeket, viszont az volt a város ipari termékeinek legnagyobb fogyasztója is. A megmaradt részek aránylag csekély és minőségileg is sokkal rosszabb termő területei a város piaci szükségleteit ellátni annyival kevésbbé sem voltak képesek, miután azokat a várost sűrűn környező nagy bányatelepek és iparvállalatok, sőt részben a nem nagy távolságra fekvő főváros is felszívták. A dunabalparti részek elvesztésével elvesztette a vármegye és a város fő vasúti közlekedési vonalát is és a világforgalomba való belekapcsolódását csupán a budapest—esztergom—almásfüzitői vicinális vasúti vonalon és a hónapokig nem használható dunai vonalon érhette el. Ilyen körülmények között kétségtelen, hogy sem a vármegye, sem a város abban a helyzetben, melybe a trianoni békeszerződés juttatta, sokáig nem tarthatta fenn magát. Mindkettőre nézve létkérdés volt ennek az állapotnak megváltoztatása. A csonka vármegyék problémájának felmerülésekor tehát Esztergom vármegye közönsége egészen más helyzettel állott szemben, mint Komárom vármegye közönsége és így szükségkép mas álláspontra is kellett helyezkednie. A megoldást a vármegye intézőkörei olyképen tervezték és 7