Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után
A bánhidai villamos keletkezése. Írta: Hermann Miksa ny. miniszter
A bánhidai villamosmű keletkezése Irta: 'HERMANN MIKSA v. kereskedelmi miniszter, műegyetemi tanár A politikai életbe való bekapcsolódásomkor, vagyis amikor a sajószentpéter—diósgyőri kerület beválasztott az első nemzetgyűlésbe, tisztában voltam azzal, hogy a legsürgetőbb politikai kérdések elintézése és rendezése után, a gazdasági és technikai újjáépítés problémái fognak felvetődni. Hivatásomnál fogva különösen az utóbbiak keltették fel érdeklődésemet s hamar kész volt az elhatározásom, hogy képviselői tevékenységemet főleg ezeknek fogom szentelni. Legelső nemzetgyűlési beszédemben olyan két tárgy szerepelt, amely azután csakugyan az érdeklődés középpontjába került: az útépítés és az energiagazdálkodás, amelynek egyik főtényezője a villamos áram gazdaságos termelése és elosztása. Új szempontokat nyitott akkoriban Kandó Kálmán villamos mozdonya, amelynek egyik vezérlő gondolata az, hogy szakít az eddigi szokással, amely különleges és csak a vasúti üzemben felhasználható áramrendszert használ és ugyanazt az áramrendszert alkalmazza a mozdony hajtására, amely az általános erőátvitelnél és világításnál használatos. Ez a megoldás azután lehetővé teszi egy egységes hálózat kiépítését, amely nagy egységet alkotván, három alapvető gondolat megvalósítására nyújt módot; nevezetesen: 1. silányabb minőségű és ezért gazdaságosabb elszállításra kevésbé alkalmas szénfajtáknak a kihasználását teszi lehetővé, az által, hogy ezeket a bánya közelében tüzeljük s villamos áramot termelve, ezt osztjuk el nyers szén helyett, 2. az így termelt áramot elvezetjük a ipari gócpontokba, de bekapcsolhatunk gyengébb fogyasztó területeket is, amelyek különben villamos árammal ellátni csak igen drágán lehet és 3. ugyanebbe az áramrendszerbe kapcsoljuk be az erre alkalmas vasúti vonalakat is, amelyeket ilyen módon elektrifikálhatunk, ami nálunk ezidőszerint még gazdaságilag lehetetlenné válik, mihelyt külön áramfejlesztő telepeket kell létesíteni. összefoglaló módon Verebély László mutatott rá éppen a Kandó-féle mozdonnyal kapcsolatosan erre a lehetőségre 1924 júliusában a Londonban tartott első világenergia konferencián nagy nemzetközi hallgatóság előtt és ezzel annyira felkeltette az •263