Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után

Gesztesi járás

KOMJÁTHY ALADÁR ref. lelkész Győrszemere községben 1877-ben szü­letett, középiskolai és theológiai tanul­mányait Pápán végezte. Mócson mint segédlelkész működött, majd Tatán és Etén mint helyettes-lelkész. 1904 óta megszakítás nélkül Tárkány község megválasztott ref. lelkésze. Egyházköz­ségét zilált anyagi viszonyok között vette át, de rövid idő alatt sikerült az ügyeket a rendes mederbe terelni. A tör­vényhatósági bizottság tagja, az 0. K. H. ügyvezetője. SEMMELWEISS SÁNDOR községi főjegyző Budapesten 1889-ben született. Közép­iskoláit Esztergomban, a jegyzői tan­folyamot Budapesten végezte. Pályáját négy községben futotta meg. Mint jegy­zőgyakornok kezdte, majd segédjegyző, adóügyi jegyző lett és 1926. év óta Tár­kány község megválasztott főjegyzője. A 19-ik gyalogezrednél 13 hónapig ka­tonai szolgálatot teljesített. Megszer­vezte a tűzoltó egyesületet, amelynek parancsnoka, a Levente egyesület és Népművelési Bizottság el­nöke. Működése alatt befásította a község főútját, pedagógiai mozielőadásokat rendszeresített, orvosi állást és Levente-könyv­tárt szervezett. Tát Dr. MEZEI FERENC az O. T. I. orvosa 1899-ben Esztergomban született, középiskoláit ugyanott vé­gezte, majd a budapesti Pázmány Péter tudományegyetem orvosi fakultásán diplomát szerzett. A világháború alatt a 14-es császári és királyi tüzérezreddel az olasz fronton küzdött. Kitüntetései a bronz vitézségi érem és Károly csapatkereszt. Orvosi pályáját Esztergomban kezdte meg, 1928-ban került Tát községbe, mint az 0. T. I. orvosa. Az Orvos Szövetség és a kath. kör tagja. •258

Next

/
Oldalképek
Tartalom