Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után
Gesztesi járás
JASPER ANTAL kántortanító Székesfehérvárott 1890-ben született. Baján és Losoncon végezte középiskoláit és a tanítóképzőt, Kiskunhalason pedig gazdasági tanfolyamot. A 69 gy. ezred kötelékében az orosz és oláh frontokon harcolt. Kitüntetései II. oszt. ezüst és bronz vitézségi érmek, koronás érdemvaskereszt, Károly csapatkereszt és sebesülési érem. Pályáját 1912-ben Kókán kezdte meg, ahol 15 évig volt, onnan került 1927-ben Szőnyre, ahol kántortanítói minőségben működik. A Nemzeti Munkavédelem parancsnoka, az énekkar és állandó műkedvelő színtársulat vezetője, levente-oktató. SZEKENDY JÓZSEF róm. kath. plébános 1885-ben Sopron-Szécsényben született, középiskoláit részben Sopronban, részben Győrött végezte. Theologiai tanulmányai befejezése után 1909-ben szentelték pappá. Utána Mócsa, Nagylózs, Csejneg és Kisbér községekben volt káplán, Győrszemerén és Győrujvárosban adminisztrátor és 1922. óta Szőny község plébánosa. A kommün alatt hazafias, férfias és vallásos viselkedése miatt súlyos kellemetlenségeket kellett elszenvednie, de mindenért kárpótolta őt híveinek odaadó szeretete és ragaszkodása. Képviselőtestületi tag, a Hangya és Hitelszövetkezet elnöke, valamint elnöke az Ifjúsági Egyesületnek, a r. k. egyházközségnek és az iskolaszéknek. SÜTHEÖ BÉLA gyógyszerész 1891. október 15-én Kajdacson született. Középiskoláit Beregszászon, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. A világháborúban mint gyógyszerésztiszt vett részt és hat hónapig volt az olasz harctéren, amikor hadifogságba jutott. Leszerelése után Pozsonyban, Sopronban, Szombathelyen és Budapesten működött. 1927-ben telepedett le Szőny községben, ahol .gyógyszertárat nyitott. A községben különféle népművelődési előadásokat tart, amivel nagy szolgálatot tesz az egészségügynek. Élénk részt vesz a község társadalmi életében, melynek körében nagyon népszerű. •256