Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után
Komárom és Esztergom vár-megyék egyesítése, írta: Karcsay Miklós
hercegprímás, esztergomi érseknek, Esztergom vármegye örökös főispánjának ez évben tartandó aranymisés ünnepélyén megfelelő módon résztvesz. Elhatározta, hogy gróf Apponyi Albert és gróf Tisza István arcképeit a székház tanácskozási terme számára megfesteti. A május 30-iki rendes közgyűlésnek kimagasló pontja volt Báthy László praelatus kanonok, th. bizottsági tagnak egy Komárom vármegyétől átvett határozat értelmében a trianoni békeszerződés elleni nagy hatást keltő és kiváló szónoki lendülettel előadott tiltakozó beszéde. A beszédet a közgyűlés jegyzőkönyvében teljes szövegében megörökítették. Ghyezy Elemér tti. bizottsági tag indítványára a közgyűlés erélyesen állást foglalt az állami birtokoknak a kormány által is tervbevett bérbeadása ellen. Az október 11-iki rendes közgyűlés dr. Antony Béla esztergomi polgármesternek a trianoni békeszerződés ellen mondott nagyszabású és nagy hatást keltő tiltakozó beszédével vette kezdetét. A beszéd teljes szövegében a közgyűlés jegyzőkönyvébe iktattatott. Nagy hatás keltett Thaly Fereyic bizottsági tagnak egyik közgyűlési tárgy kapcsán eszközölt felszólalása, melyben éles kritika tárgyává tette a népszövetség eljárását és az entente-bizottságok fegyverek utáni kutatásait. Mátéffy Viktor th. bizottsági tag indíványára a közgyűlés elhatározta, hogy az alispánt, főjegyzőt és árvaszéki elnököt a szervezési szabályrendelet, illetőleg a régi joggyakorlat alapján megillető természetbeni fűtést, melyet egy kormányrendelet beszüntetni rendelt, a nevezett tisztviselőknek továbbra is kiszolgáltatja. Egyben az alispán részére évi 1080 aranykorona reprezentációs költséget szavazott meg. A november 24-iki rendkívüli közgyűlés összehívását Esztergom szab. kir. város villanyvilágítási ügye tette szükségessé. Ugyanis a városnak a villanyvilágítási üzem bérbeadása iránt a Ganz r.-t.-gal kötött szerződése december 31-ével lejárt, a város képviselőtestülete által az újabb bérbeadás iránt hozott határozat pedig felebezéssel támadtatott meg, amely felebezés részben a vármegye th. bizottsága által volt másodfokon elbírálandó. A december 29-iki rendkívüli közgyűlés szokatlanul nagy érdeklődés mellett és ünnepélyes keretek közt folyt le. Okul erre az szolgált, hogy ez alkalommal ünnepelte meg az ideiglenesen egyesített vármegyék közönsége Palkovics László alispán, Karcsay Miklós főjegyző és Troykó Béla tatai járási főszolgabíró vármegyei szolgálatának 25 éves évfordulóját. Meghívott vendégekként résztvettek a közgyűlésen a helyőrségnek, a két városnak és a helybeli közhivataloknak és intézményeknek képviselői és kiküldöttei is, úgy hogy az ülésterem, mint annak karzata zsúfolásig megtelt közönséggel. Az alispánt nagyhatású beszédben Thaly Ferenc th. bizottsági tag üdvözölte, kiemelve azt, hogy noha az alispán Komárom vármegyének csak egy év óta tisztviselője, kiváló tulajdonságai révén 13