Békássy Jenő: Komárom és Esztergom vármegyék ujjáépitése Trianon után

Az Esztergomi takarékpénztár

CZIRFUSZ GYULA VIKTORIN szent Ferenc-rendi zárdafőnök Pápán született 1889-ben. Tanulmá­nyait Pozsonyban végezte. Papi pályáját Nagykanizsán kezdte, ahol három évet töltött. Aztán visszakerült hitszónoknak Pozsonyba, majd Szakolcára intézeti prefektusnak. Szakolcát elhagyva, Esz­tergomban lett hitszónok, utána pedig három esztendeig Székesfehérvárott. Majd Andocskán volt zárdafőnök és plé­bános. Esztergomba másodszor három év elótt Keruit mint zárdafőnök és az internátus igazgatója. Rendje élén főképen a szociális bajok enyhítésén tevékenykedik nagy eredménnyel. A szent Antal egylet igazgatója és a harmadrend elöljárója. Irodalmi munkássága is számottevő. Eddig hat ima­könyvet írt. dr. CZUCZOR JÁNOS az esztergom-tábori Szent József szalézi fiúnevelő igazagtója 1889-ben született a komárommegyei Udvardon. Tanulmányait Olaszország­ban, a gimnáziumot Torinóban, a theo­lógiát pedig Ferrarában végezte. 1914­ben szentelték pappá és első állomáshe­lye Téliföld. Szentkeresztesen 1919-ig volt, ahonnan Nyergesre került az ottani szalézi iskola igazgatójának és ott 1925­ig működött. Ekkor került Esztergom­táborba és a szent József fiúnevelő igaz­gatója lett. Ezt az intézetet a kommün és az első évben 30 növendéke volt. Évről-évre gyarapodott az inté­zet. Ma 450 növendéke van, elemi, polgáro és iparostanonc­iskolája. A középiskolai növendékek pedig Esztergomba járnak. Dr. Czuczor János jelentős irodalmi tevékenységet is kifejt. Megírta Don Bokor János életét (1922.) és állandóan ír pedagó­giai vonatkozású újságcikkeket. Tagja a Balassa Bálint társa­ságnak, rendtartományi tanácsos. Dr. DARVAS GÉZA orvos 1886. május 10-én Esztergomban született. Érettségi vizs­gájának letétele után beiratkozott a budapesti Tudományegye­tem orvosi fakultására, ahol 191jJ-ben avatták orvossá. Még ez év májusában szülővárosában orvosi rendelőt nyitott és azóta folytatja prakszisát. Ezt megelőzően a 3. huszárezrednél, a 75. tábori kórháznál a 17. helyőrségi kórháznál, a cs. és kir. sze­bukasa utan alapították 107

Next

/
Oldalképek
Tartalom