Bárdos István: Esztergom története 1920-1956

a nyíregyházi magyar hadikórház menekült részlegét fogadta falai közé az épület. Később orosz és ukrán nemzetiségű polgári családokat szállásoltak el itt. 1944 decemberében a háború elérte a várost. Gyakorivá váltak a bombázások, belövések, zavaró repülések. A ház pincéjében 10-15 polgári családot és menekült magyar katonákat befogadó, óvóhelyet alakítottak ki. Néhány hét után helyüket német katonák foglalták el. Ezek 1944. december 24-én este a front közelsége miatt elmenekültek. Két nappal később, december 26-án oroszok jöttek a helyükbe. Ok nem vették igénybe az épületet, csak annak udvarát, ahol kovácsmühelyt rendeztek be, s osztályozták a rekvirált lovakat. 1945. január 5-én a beteg és leromlott állatokat hátrahagyva elmenekültek. Január 6-án a németek visszafoglalták a várost, és ismét birtokukba vették az épületet. Földszintjén istállót rendeztek be. A lovak az ott lévő berendezést szétrúgták, összerágták. A katonák a könyveket szétszórták, a falon lévő fotókat összetörték. Az emeleti színházterembe és a kis tanácsterembe Szálasi Hungarista páncélgránátosainak egy csoportja fészkelte be magát. E csoport rövid tartózkodás után a környező hegyekben húzódó frontra távozott. Március 20-án a németek pánikszerűen menekültek a visszatérő orosz katonák elől. A hátrahagyott lóállomány és a hadfelszerelés az oroszok zsákmánya lett." Lévay Jánosné (Tátrai Erzsébet) nyugalmazott postatisztviselő visszaemlékezése „...Az épület jellegéből adódóan beszállásoltak oda német katonákat, kikkel nekünk egészen szoros kapcsolatunk volt, mivel a mi konyhánkban főztek. Lassanként megismertem a nyelvüket, s apró tolmácsként segítettem abban, hogy szüleim és ők megértsék egymást. Esténként, vacsora után a mi konyhánkban mulatoztak ezt láttam és másnap megtudtam szüleimtől, hogy reggelre melyikük esett el a harcokban, s melyiküket nem látom többé... Lyukas, rossz csónakokban húzták be az udvarra halottaikat, akiket levetkőztettek, majd, amint láttuk az ablakból, a következő reggel megfagyottan lovas kocsikra rakták és elvitték, valószínűleg eltemették őket. Háború volt, változtak a katonák, karácsonyra nagy sapkás kozák tiszt tért be hozzánk. Anyám félelmében sírógörcsöt kapott. Én is sírtam. Apám első világháborús fogságából hozott néhány szavas orosz tudásával közölt vele, hogy azért sírunk, mert éhesek vagyunk. A tiszt alig 16