Bády István: A Bazilika árnyékában

1956

! az ágyúkat kivontatták Dorog védelmére. (Nem tartozik ugyan ide, de érdekessége a fejleményeknek, hogy amikor 1957-ben a tartalékos tiszti igazolások zajlottak, akkor a százados is ott ült azok között, akik elvették az én tartalékos tiszti rangomat!) De térjek vissza a vasárnapi eseményekhez. Reggel 8 óra tájban teljes egészében együtt volt a Nemzeti Tanács. Akkor már jelen volt Felczán Andor alezredes is, aki az előző nap tájékoztatott bennünket arról, hogy szovjet csapatok özönlenek az ország területére. Egy repülőtiszt K. L., aki szintén a Nemzeti Tanács tagja volt, felszállt gépével és leszállás után azt jelentette, hogy az orosz csapatok Budapestet még nem hagyták el. A tények birtokában most már döntenünk kellett: Ellenálljon-e a város, kiosztva az összes fegyvereket, minden fegyvert fogható embert védelembe állítsunk vagy pedig nem, várva a fejleményeket? A tanács tagjai között senki sem volt forrófejű. A vélemények halkan hangzottak el. Majd síri csend következett, amely után felszólaltam és határozottan kijelentettem: nem szabad magyar vért hiába ontani, ellenállnunk nem lehet! Kijelentésem után egy általános megnyugvás és megkönnyebbülés jelentkezett az arcokon. A megfeszített idegek a végsőkig kimerültek, egy ellenvélemény sem hangzott el. Ez egy nehéz, szomorú, de feltétlenül ésszerű pillanat volt. Ma már úgy is jellemezhetem, történelmi: reményeink törött cserepekként hullottak szét azon a vasárnapon. Megtettük a szükséges intézkedéseket az esetleges bevonuló szovjet csapatok tájékoztatására. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy döntésünket nagyban segítette a magyar ezredes megjelenése és tájékozódása, a fővárosi laktanyák helyzetének ismerete. A szovjetek azonban sem 4-én, sem 5-én nem jöttek be a városba. A Nemzeti Tanács november 5-én, a délutáni órákban, úgy döntött, hogy másnap, azaz 6-án, 3 tagú küldöttség keresse fel a megszálló szovjet csapatok parancsnokságát, amely Tatán állomásozott. Szalay Ferenc és Varga Dejcző István tanácstagokkal együtt tehát megjelentünk Tatán, a szovjet parancsnokságon. Rengeteg orosz katona volt ott és a környéken. Bevezettek bennünket a nagyterembe, ahol már 10—12 magasrangú szovjet tiszt 122