Bády István: A Bazilika árnyékában

A lemondás másfél éve és a Mindszenty-ügy

I is. Minden új rendelkezés egyre súlyosabb és szigorúbb lett. Következtek az éjjeli kihallgatások, a meghurcolások, a be­idézések. A helyi sajtó is nap mint nap foglalkozott hol ez­zel, hol azzal a kulákkal, kihágási ügyével, elzárásával, bíró­sági tárgyalásaival. Ilyen bírósági tárgyalás előtt halt meg Kiffer Ferenc közismert esztergomi polgár, a város hegymestere. Molnár Mihály megyénk főispánja volt, különben, kisbéri 10 holdas középparaszt. Jó barátságban állt Dobi Istvánnal — a kisgazdapárt vezérével — aki komárom-szőnyi volt. Dobi István szeretett a megyébe haza járni, sok faluban el borozgatott, elbeszélgetett a gazdákkal. A megye Ete nevű községében volt a legtöbb kulák. Egy alkalommal Molnár Mihály főispán jelenlétében megkérdezték Dobitól az etei gazdák: mondaná meg, de őszintén, mi lesz velük, mint nagy gazdákkal? Dobi azt válaszolta: „Hogy ne mondjátok azt, hogy a Dobi félrevezet benneteket, ezért megmondom az igazat. A pártnak az a véleménye, hogy ha eddig élveztétek a nagy vagyon előnyeit, most már viseljétek annak terheit!" Egyenes beszéd volt, akinek füle volt, hallotta, akinek esze, tudta mi vár rá ... Az új törvények alapján az 1950. augusz­tus 15-ével megválasztott első tanácselnök, Anderla Imre oroszlányi lakos, megkezdte a kulákellenes működését. Saj­nos, Anderlát azon emberek közé kellett sorolni, akik Esz­tergomot nem szerették, de lakóit sem: az a 8—10 ember, akit kulák „rangra" emeltek, azok kimondottan Anderla „ki­választottjai" közé tartoztak. Az ő vak buzgalmának estem áldozatul én is, ill. édesanyám, akit Anderla Imre 1952-ben hallatlan munkájával és energiával a kuláklistára tett. Anyám­nak már alig 10 hold földje volt, mire elérkezett 1952 má­sodik fele. Anderla felkutatta az összes telekkönyvi adatot, amelyek valaha, még 50 évvel ezelőtt, a család vagyonát rög­zítették; ez korábban szőlő volt, és ezeket beszámítva — főleg az ellenem megnyilvánuló bosszúvágytól vezetve — ke­rült anyám a kuláklistára. A beszolgáltatás miatt az Alföldre utaztam, hogy a nagy mennyiségű tojás beadásának eleget tehessünk. Amikor Mágocson az 1500 db tojást megvásá­roltam és a leadó helyre vittem, közölték velem, hogy be­szolgáltatásra nem veszik át, hanem csak a bevéteü áron. Ez 106

Next

/
Oldalképek
Tartalom