Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-11-19 / 33. szám

ÉLETSTÍLUS / sport Bennük az x-faktor fociban A pilismaróti Bózoky Mihály Általános Iskola tanulói nyerték meg a közelmúltban a harmadik Kertész Kálmán Tehetségkutató-Kupát, az esztergomi sportcsarnok egyik legnagyobb tornáját. Ezt követően a Ferences gimnázium csapata győzött múlt szerdán, az Esztergom Város Diáksportjáért Egyesület által, a 7-8. osztályo­sok számára szervezett kiskörzeti, nagypályás labdarúgó tornát. Lezajlott a Pézsa Tibor sportcsarnok új idénybeli első, nagy rendezvénye, az iskolák közötti tehetségkutató bajnok­ság keretében megrendezett harmadik Kertész Kálmán Kupa. A tornára hét kör­nyékbeli iskola fogadta el a meghívást, a 9-10 évesekből álló, igazolt focista nélküli együtteseket egy hármas és egy négyes csoportba sorsolták a rendezők. A szerve­zők, mint Osvald Zsolt kifejtette, a kupá­val a tehetségek felkutatását célozták meg, ahogy a néhai Kertész Kálmán, aki a 60-70-es években az akkori esztergomi, még létező grundokat járta és a tehetsé­ges gyerekeket a mim Vasas egyesületbe irányította, igazolt játékosnak. Agrundok azóta megszűntek, de hiányát próbálja pótolni ez a torna. A kupát végül száz- százalékos teljesítménnyel a pilismaróti Bozóky Mihály Általános Iskola tanulói nyerték, Osvaldné Lik Rita és Kovács Levente felkészíté­sében. A második helyen az Eszter- gom-kertvárosi Arany János Álta­lános Iskola, Deli József edzette csa­pata végzett, míg a harmadik a tavalyi győztes, a párkányi Ady Endre Alap­iskola Botlik Ist­ván irányításában. Negyedikek let­tek az Árpád-há­zi Szent Erzsébet, ötödik a gyakorló, hatodik a Babits, hete­dik pedig a Szent Imre iskola tanulói. A díjátadáson Osvald Zsolt főszervező beszélt Kertész Kálmánról, a város sport­életében betöltött szerepéről, majd az eredmények kihirdetése mellett minden csapatból kiemelte azokat a játékosokat, akiknek érdemes volna versenyszerűen foglalkozni a labdarúgással. A szakember külön oklevéllel jutalmazta Klincsik Andrást, az Ady alapiskola diákját, Sárik Gergő, pilismatóri iskolást, Béri Eriket az Arany iskola tanulóját és Héjjá Krisztinát, az Árpád-házi iskola leányfocistáját. A jutalmakat Osvald Béla és Markó Béla két egykori kiváló labdarúgó adta át. Az Esztergom Város Diáksportjáért Egyesület múlt szerdán rendezte meg a negyedik korcsoportos, 7-8. osztályosok számára a kiskörzeti, nagypályás labda­rúgó tornát a Vasas és Ferences pályán. A megmérettetésre hat iskola - Feren­ces gimnázium, Szent Erzsébet, Babits, Szent Imre, Arany és a pilismaróti iskola - száz tanulóval vett részt. A szervezők a csapatokat két csoportra osztották, az első egységben a Ferences, a Babits és az Arany együttes mérkőzött meg a Feren­ces pályán. A csoportot végül a Feren­ces diákok nyerték, a Babits és az Arany előtt. A Vasas pályán a másik egységben a Szent Imre tanulói diadalmaskodtak, legyőzve a Szent Erzsébet és pilismaróti iskola fiataljait. Ezt követően a harmadik helyért a két csoport másodikja játszott, a küzdelemben a Szent Erzsébet 3-0-ra legyőzte a Babits csapatát. A döntőben pedig a ferences diákok küzdöttek meg a Szent imrésekkel, akiket 3-1-re vertek meg. így pedig Osvald Zsolt edző irányí­tásában a Tóth Márton, Miksey Tamás, Lukovszki Máté, Varga Márton, Németh Viktor, Gyarmati Krisztián, Csermely Gergely, Rendás Botond, Csizmár Csanád, Paxián Márton, Csupor Előd, Boros Ábel és Gémesi Áron alkotta együttes képvi­selheti a várost a nagykörzeti döntőn, melyen a fiúk kiharcolhatják a megyei döntőbejutást. Táncos világbajnokok, világbajnok táncosok Világbajnoki címek, helyezések, világkupa sikerek, mindezeket érték el az elmúlt időszakban Carmen tse ifjú versenytáncosai. A fiatalok hazai pályán, majd Bo- chumban és Grazban remekeltek, legközelebb, decemberben pedig Zágrábban, a Streetdance Európa-bajnokságon mutatják meg tehetségüket. Újabb eredményes szezont zárhatnak idén is a Carmen tse táncosai, akik nyár óta nemzetközi porondon, világbajnokság­okon, világkupán is több címet és helyezést gyűjtöttek be. A carmenesek júniusban a veszprémi Moderntánc Világbajnokságon vettek részt, az International Federation of Modern Dance Sport által megrendezetett vb-n több száz versenyző indult, a magyar sportolók közül a magyar bajnokságban vb kvótát szerzett táncosok. A megmérettetés mini korosztályában, break kategóriában Kenyeres Bendegúz világbajnok lett, hip­hop szólóban pedig ezüstérmet érdemelt ki. Mellette ebben a versenyszámban klubtár­sa, Jónás Roland pedig ötödik helyen zárt. A vb-n a show duó kategóriában Jónás Roland Szépvölgyi Szabinával az első helyen végzett, a szintén carmenes páros, Mikler Mercédesz és Kenyeres Bendegúz előtt. Puksa Tiborné Nagy Margit, a Carmen TSE vezetője szerint az egyesület rendkívül nagy sikerként értékeli, hogy versenyzői ilyen előkelő helyezéseket értek el, különösen úgy, hogy a sporttánco­sok még nagyon fiatalok, 6-9 évesek. Ezt követően szeptemberben, Bochumban a Disco Divattánc Világbajnokságon reme­kelt a carmenes gyerekcsoport, amely, mint magyar bajnok vett részt a versenyen huszonöt ország, több mint négyezer spor­tolójával együtt. A gyerekek - Szeibert Krisz­tina, Marosújvári Bettina, Körmöndi Míra, Reichenbach Panna, Újvári Lili, Willner Kata, Bartha Anna - végül huszonnyolc csoportból a tizennegyedik helyen végeztek. A budapesti, Divattánc Világkupán, melyet a Magyar Divat és Sporttánc Szövetség ren­dezett meg a Körcsarnokban, ezután a hip- hop versenyszám gyerek korosztályában második lett Kenyeres Bendegúz, a junior csapatversenyben pedig ötödik a Heves Ramóna, Kacsó Renáta, Láng Szandra, Mes­ter Virág, Puksa Franciska, Tokai Rebeka és Vakán Patrícia alkotta csapat. 24 hídlap 2011. NOVEMBER 19. / IX. ÉVFOLYAM / 33. SZÁM

Next

/
Oldalképek
Tartalom