Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-07-16 / 24. szám

Egy alkotókor kalandjai Vándorkiállítás formájában érkezett a kertvárosi közössé­gi házba a Párkányi Körzeti Alkotókor (pka) több mint húsz műve. A festmények és rajzok előzőleg a Szentgyörgymezői Olvasókörben voltak láthatók, most a Féja Géza Közösségi Ház galériájában tekinthetők meg a nyitvatartási időben. Olajfestmények, akvarellek, grafi­kák és fotók kerültek bele abba a kollek­cióba, mellyel a Párkányi Körzeti Alko­tókor érkezett június 15-én Esztergomba. A szentgyörgymezői bemutatkozás után most Kertvároson a sor, a többféle tech­nikát, stílust és látásmódot tartalma­zó kiállítás izgalmas képzőművészeti utazással kecsegteti a látogatókat a Féja Galériában. A párkányi művész kör tán nem is olyan meglepő módon nemcsak párkányi alkotókból áll, hanem eszter­gomi, helembai, ipolyszalkai, udvardi és érsekújári festők és grafikusok is megta­lálhatók itt. A közel harmincfős alkotó- körben több generáció is munkálkodik, egy tavaly az Új Szónak adott interjúban pedig Bajtai György, az alkotókor titkára elmondta, művészeti közösségüknek az idősebbek mellett fiatal alkotói is vannak. „A felvétel nincs semmiféle feltételhez köt­ve, szívesen látunk mindenkit, aki elműlt 18 éves. Nem feltétel sem az egyetemi, sem a főiskolai, vagy bármiféle szakirá­nyú végzettség” - tette hozzá Bajtai György. A párkányi városi galéria és a helyi művelődési központ égisze alatt működő pka eltö­kélt szándéka, hogy egyre szorosabbá fűzze a vele művé­szi rokonságban élő alkotói csoportok­kal, galériákkal a baráti és kollegális szálakat. Ennek az akaratnak a megnyilvánulása a mostani esztergomi két megállós vendégszereplés. A kör ezt megelőzően már járt csoportos kiállításaival Zólyomban, a Szlovák Nem­zeti Galériában, valamint egy a gyetvai galériában is. A terv az, hogy az esztergo­mi kiállítás-sorozat után a pka a budapes­ti kiállítóhelyekre költözik. A kertvárosi galériában látható kollekcióban most töb­bek mellett Lozeková Natália, Prohászka Lászlóné, Konterman Katalin, M. Nagy László, Hornan Jozef, Bugyács Sándor, Krecsmerné G. Mária Terézia, Mészáros Eleonóra, Csongrády Zsófia, Káplán Anna, Várszegi László, Valsiková Magdaléna, Kacinecová Ingrid, Gróf Lajos szerepel. A pka kiállítása július végéig lesz látha­tó a Féja Géza Közösségi Házban. u*im HISTÓRIA KVÍZ A Helyi históriában megjelent írá­sokkal kapcsolatban heti kérdésünk a következő: Mely országban lévő régészeti feltárás adta cikkünk alapját? A helyesen válaszolók közül kisorsolt nyertes jövő héten az esztergomi Fili Étte­rem (Esztergom, Pázmány Péter ü. 1.) által felajánlott 2 személyes Fili tálat nyeri. Ezúttal a szerencsés Veres Barbara lett, nyereményét (Gyrostál+üdítő utalvány) szer kesztőségünkben veheti át. Kérdésünket az előző heti lapszám helytörténeti cikkében lévőkre alapozzuk. Ennek megfelelően a kvízben az „Honfoglaló ősök nyomában” című cikkből kérdezzük ki most lelkes olvasóinkat. A választ július 26-ig kérjük elkülde­ni a szerkesztőség postacímére vagy a jatek@hidlap.net e-mail címre. A múlt heti kvíz helyes válasza: 1149 köbcentiméteres, vagyis 1,2­Fili Étterem Esztergom Pázmány P. u. 1 LÖNYVRÉBUSZ Nyerjen könyvet jó válaszokkal! Heti nyertesünk Bernáth Zsuzsanna (Dorog) lett. Nyereménye egy, a Babits I könyvesbolt által felajánlott 1500 forint értékű könyvutalvány, melyet szerkesztőségünkben vehet át és az említett üzletben válthat be könyv, I DVD és CD vásárlásakor. Ezúttal 19. századi irodalmi csemegék­kel kapcsolatban teszteljük a rajongók tudását. 1. Mi volt Edgar Allen Poe leghíresebb költeménye? 2. Ki írta a Sherlock Holmes krimiket? 3. Mely égtáj felé kalandozott Verne Gyula hőse, Sztrogoff Mihály? A válaszokat július 26-ig kérjük elkül­deni a jatek@hidlap.net e-mailre vagy a szerkesztőség postacímére. Múlt heti rébuszaink helyes megfejtései: 1. Mario Puzo 1 2. Martin Scorsese 3. Kevin Costner, Sean Connery rencsések két héten helül vehetik át szerkesztőségünkben, ellenkező esetben az ajándékokat ismét kisorsoljuk! nllap.net pl IX ÉVFOLYAM / 24. SZÁM / 2011. JÚLIUS 16. '■ *

Next

/
Oldalképek
Tartalom