Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-07-16 / 24. szám
KÖZÖSSÉG Szeptembertől andragógia mesterképzést indít o Vitéz kor Egyetemi diploma Esztergomban Mesterképzés is indul andragógia szakon szeptembertől a Pázmány egyetem Vitéz János Karán, így a továbbtanulni vágyók akár egyetemi diplomával is befejezhetik tanulmányaikat Esztergomban. Július 21-én derülnek ki a ponthatárok, utána azonban még pótfelvételit hirdet a Vitéz kar is. Idén 962-EN jelentkeztek a szeptembertől már andragógia mesterképzést is indító Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Karára, mely ősztől továbbra is indít andragógia, szociálpedagógia, kommunikáció és médiatudomány, óvodapedagógia, valamint tanító szakon alapképzést. A továbbtanulni vágyóknak majd július 21-én derülnek ki az egyes intézmények, szakok ponthatárai, ám akiknek azok alapján esetleg nem sikerül felvételt nyerniük valamely egyetemre, főiskolára, még bízhatnak a pótfelvételiben, amit az esztergomi Vitéz János Kar is minden évben hirdet. A tanulmányi osztály adatai szerint a Vitéz karon idén a legnépszerűbb szakok a szociálpedagógia és az andragógia (felnőttképzés tudománya), ráadásul utóbbi közkedveltségét továbbnöveli, hogy szeptembertől már mesterszakon is tanulhatnak Esztergomban a hallgatók. Sz. Tóth János tanszékvezető kifejtette, hogy a mesterszak beindulásának hosszabb előzménye van. „2006-től lehetséges az úgynevezett bolognai rendszerben a bachelor képzés, vagyis alapképzés elindítása. Akkor a katolikus tanítóképző főiskola ezt a hároméves alapképzést sikeresen kialakította és elindította. Az új rendszerben azonban az alapképzés mellett ki lehet alakítani a mesterképzést is, és erre adott be egy akreditációt az andragógia szak. Közben 2008-tól a Pázmány Péter Egyetem egyik karává vált az intézmény, de ez a most induló mesterképzés ad ténylegesen egyetemi képzést Esztergomban” - részletezte a tanszékvezető. Sz. Tóth János hozzátette, hogy nappali és levelező tagozaton is meghirdette az intézmény a képzést, melyre akadt olyan hallgató, aki Esztergomban már elvégezte az alapképzést, de szeptembertől a karon mesterképzésen folytatja tanulmányait. „Már három évfolyam is befejezte Esztergomban az andragógia alapszakot, ők például külön feltételek, felvétel nélkül, pontok alapján jelentkezhetnek a Vitéz János Kar mesterszakára. Ráadásul erre a mesterszakra bármely más szakról, bármely más diplomával is jelentkezhetnek a továbbtanulni vágyók, akár az ország bármely területéről vagy Felvidékről” - folytatta a tanszékvezető, kiegészítve azzal, hogy a más diplomával rendelkezőknek egy úgynevezett kredit elfogadási kritérium szerint igazolni kell az alapozó tárgyak teljesítését, de a mesterszakon felzárkóztatóan, párhuzamosan is teljesíthetik. Az andragógia az egyik legnépszerűbb Július elsejétől Fodor György a Vitéz János Kar dékánja, miután Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom- budapesti érsek, a PPKE nagykancellárja saját kérésére felmentette Gaál Endrét ebből a beosztásából. szak a Vitéz János Karon, mindezt bizonyítja, hogy az idén diplomázóknak a negyven százaléka ezen a szakon végzett (összesen öt szakon zajlik az oktatás az intézményben- a szerk). „Kell egybejára- tási szakasz, amíg kellőképpen ismert lesz az esztergomi andragógiai mesterszak, amíg hozzászoknak ahhoz a jelentkezők, hogy nemcsak Pécsen, Szegeden vagy Budapesten lehet egyetemi diplomával andragógia szakon végezni, hanem az országban negyedikként Esztergomban is” - hangsúlyozta Sz. Tóth János. LENGER VARGA PETER ELDÖNTÖTTE MÁR A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRI REÁLHOZAMÁNAK SORSÁT? Fordítsa eredeti céljára: nyugdíjcélú megtakarításra! Ami erre megoldást nyújthat: befektetés - életbiztosítás - befektetési alap - banki termék. Kérje független pénzügyi tanácsadó segítségét! A szolgáltatás ingyenes! Nyitva tartás: keddtől péntekig 8-17 óráig Telefon: +3620 4906772 E-maii: kovacs.edit@moneyandmore.hu IX ÉVFOLYAM / 24 SZÁM 2011. JÚLIUS 16. > hidlap.net 1