Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-05-14 / 18. szám
KÖZÖSSÉG Buzánszky Jenő 86 éves lett Múlt szerdán ünnepelte 86. születésnapját Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat dorogi hátvédje a világ számos pontjáról, Angliából, Németországból és még az Egyesült Államokból is kapott jókívánságokat. A fáradhatatlan legenda még mindig jó néhány rendezvény díszvendége, a meghívások elfogadásával, mint mondja, az egykori szurkolóknak a győzelmekhez nyújtott segítségüket szeretné megköszönni. Nem győzte felkapkodni a telefont Buzánszky Jenő május 4-én, majd azt követően szinte egészen a hétvégéig, az Aranycsapat hátvédjét ugyanis rengetegen felköszöntötték, ráadásul számos jókívánság érkezett a világ más pontjairól is. „Május 4-e a születésnapon nagyon emlékezetes idén is számomra, mert egyrészt megéltem a 86. életévet, másrészt pedig - mondhatom azt büszkén - Floridától kezdve, Kanadán, New Yorkon keresztül, Svédországon, Norvégián és Németországon át, Angliáig, rengeteg helyről érkeztek jókívánságok a kint élő magyaroktól, akik nemcsak az Aranycsapat teljesítményére emlékeztek, hanem az egykori csapattársak között rólam is. Nagyon sok jókívánság jött és remélni merem, hogy ezeknek meg is lesz a foganatjuk és még sokszor kívánhatnak hasonlókat” - fejtette ki Buzánszky Jenő. A legenda hozzátette, hogy nagyon örül annak, hogy Magyarország és a világ magyarjai is megemlékeznek a születésnapjáról, mert ezzel is bizalmat adnak ahhoz, hogy érdemes volt sok mindent megadni és megtenni az Aranycsapatba kerülésért, amely világraszóló és a magyaroknak örömet szerző játékot és sikereket tudott nyújtani. Buzánszky Jenő napjai továbbra is sűrűén telnek, múlt hétvégén például a Puskás Stadionban, a Parlament Válogatottja és az Erdélyi Közméltóságok csapatának mérkőzésén volt díszvendég. Ez az esemény a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat már tízéves hagyományra visszatekintő kezdeményezésének része. A találkozót általában Buzánszky Jenő vezeti le. Múlt héten a Magyar Parlament fociválogatottja 6-i-es vereséget szenvedett, de még így is 6-4-re - plusz egy döntetlen - vezeti az összesítést a székelyföldiek ellen. „Egyáltalán nem bánom a sok felkérést, mert így tudom visszaadni az egykori szurkolóknak a győzelmekhez nyújtott segítségüket. Úgy szoktam mondani, hogy amerre a labda gurul, arra megyek én is” - hangsúlyozta a dorogi legenda. Újdombovárból, Dorogon át, az Évszázad mérkőzéséig Buzánszky Jenő Újdombováron szü- letetti925. május 4-én. A Dombóvári Vasutasban 13 évesen, 1938-ban kezdte pályafutását, ezután a hátvéd 21 évesen a Pécsi Vasutas Sport Klubhoz került, de hamar átigazolt a Dorogi Tárnához. Ezt követően 1951-ben a Dorogi Bányászhoz került, ahonnan egyedüli vidékiként lett az Aranycsapat tagja. Játszott az 1952-es Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, az Aranycsapat két legendás labdarúgója együtt lett a Nemzet Sportolója a közelmúltban. „Köszönöm mindenkinek, aki segített az eredményeink elérésében, valamint a kormánynak, hogy megtisztelt bennünket ezzel a kitüntetéssel. Kívánom, hogy a jövő nemzedéke vegye át a stafétát, mutassa meg a világnak, hol is van ez a csonka Magyarország" - mondta Buzánszky Jenő a cím átvételekor. Polgári esten Buzánszky Jenő Az esztergomi Fidesz, Fidelitas és Polgári Körök által szervezett tizenötödik Esztergomi Polgári Est vendége Buzánszky Jenő lesz május 18-án, 18 óra 30 perckor a Termál Sörkertben a Kis-Duna sétányon. A legendás hátvédet Heer Ádám, a Fidelitas megyei elnöke kérdezi egyebek közt az Aranycsapatról. A rendezvényre a belépés díjtalan. Eső esetén a program helyszíne a Zsinagóga. Helsinkiben olimpiai aranyérmet szerző magyar válogatottban, majd 1953. november 25-én az „Évszázad mérkőzésén” a Wembelyben, ahol a magyar válogatott 6-3-ra legyőzte az angolokat, de emellett tagja volt az 1954-es VB ezüstérmes együttesnek is. 1950 és 1958 között 48 alkalommal ölthette fel a címerest mezt, míg első osztályú labdarúgóként 1948 és i960 között összesen 274 bajnoki összecsapáson lépett pályára. Hátvédként gyorsaságának köszönhetően gyakran vette ki a részét a támadásokból az ellenakcióknál. Aktív labdarúgó pályafutása után elvégezte a Testnevelési Főiskolát, majd edzőként dolgozott Dorogon, Esztergomban és a Fősped-Szállítók csapatánál, illetve később a Komárom-Esztergom Megyei Labdarúgó Szövetséget irányította. Tagja a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének, 1996-tól az MLSZ alelnö- ke. 1995-ben a Magyar Olimpiai Bizottság érdemrendjével tüntették ki. \\miXMW*LiÍ IX. ÉVFOLYAM / 18. SZÁM / 2011. MÁJUS 14. > hidlap.net 15