Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-04-30 / 16. szám
KÖZÖSSÉG Európa Nap Párkányban Koncertek, főző-, futó- és úszóverseny, borsétány, kézműveskedés, kiállítások, egyebek között mindezek várják az érdeklődőket az Európa Napon Párkányban május 8-án. A nap alkalmából a kontinens számos országa rendez ünnepségeket, Magyarország pedig, mint soros elnök, a határon túli magyarokkal együtt ünnepli az évfordulót. Az Európai Unió több országában is megünneplik május 8-án az Európa Napot, mellyel, a 61 évvel ezelőtti, 1950. május 9-én Robert Schuman, francia külügyminiszter által beterjesztett Európa újjászervezésére vonatkozó javaslatáról emlékezünk meg. Ezt a „Schuman- nyilatkozat“ néven ismert javaslatot tekintjük a mai Európai Unió megszületéséhez vezető első lépésnek. Az Európa Nap alkalmából olyan rendezvények és fesztiválok zajlanak a kontinensen, melyek Európát közelebb viszik polgáraihoz, az unió népeit pedig egymáshoz. Magyarország, mint soros elnök, a határon túli magyarokkal együtt ünnepli az évfordulót, így a párkányi művelődési központ által rendezett programot is támogatja a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Párkányban több helyszínen is várják a rendezvények az érdeklődőket, így fél 10-tői a Vadas Termálfürdőben az Egészséges Európáért című családi váltó- űszóverseny és más vizes programok, a Városi Galériában Bugyács Sándor grafikus, életmű kiállítása, a Városi Múzeumban pedig Klotz József Az idő halad, napóra gyűjteménye tekinthető meg. Reggel 9 órától a Duna-sétányon és a parkolóban két színpadon váltják egymást az előadók. A program a Rotyogtató főzőversennyel kezdődik, majd futóversennyel folytatódik, 10 órától pedig kézműveskedés, borsétány és amatőr zenekarok koncertjeivel zenevonat is várja a szórakozni vágyókat. A kézműves soron a helyi és a régió kézművesei és tájházai tartanak interaktív foglalkozásokat, míg a borsétányon a térség neves borászainak és pincészeteinek borait lehet megkóstolni. Déltől a Komáromi Vidám Fiúk műsorán, azt Az Európa Napon megrendezendő első utcai futóverseny Párkány és Esztergom utcáin zajlik. A résztvevők a Duna-parti parkolóból indulnak, a verseny távja mintegy három kilométer. A rajt időpontja háromnegyed 10, az indulókat 9 órától várják a szervezők a helyszínen. Nevezési díj nincs. Az első helyezettek kerékpárt nyernek, de emellett minden résztvevő az Európa Nap lógójával ellátott pólót kap. Az Egy Egészséges Európáért családi váltó-úszóverseny a Vadas Termálfürdőben fél 10-kor kezdődik, és ennek a megmérettetésnek is a fődíja egy kerékpár. követően pedig a Képzeletünk szárnyán című előadáson szórakozhatnak a gyerekek. A gyermekműsorokat követően 14 órától kezdődik az Együtt Európáért nemzetközi folklórfesztivál, majd fél 5-től a Mamma mia és a Rómeó és Júlia musicalekből ad elő részleteket az Érsekújvári Rockszínpad. 18 órától operett és musical részleteket hallhatnak a jelenlévők Derzsi György és Vadkerti Imre tolmácsolásában, majd 19 órától Pepes Sándor és népi zenekara lép színpadra, 21 órától pedig a Ghymes zenekar koncertje várja a fesztiválozókat. Párkányon kívül Ukrajnában, Kárpátalján, Nagyszőlősön, Romániában, Erdélyben Szepsiszentgyörgyön, Szerbiában, Vajdaságban Magyarkanizsán, Horvátország Eszéken, Szlovéniában Lendván, Magyarországon pedig egyebek közt Budapesten, Alsóörsön és Felsőörsön zajlik majd Európa Napi fesztivál, melyet a Duna Televízió körkapcsolásban, élőben közvetít. (SCI Az Európai Unió létrehozásához vezető első lépés megtétele 1950. május 9-én történt, ezen a napon Párizsban, ahol Robert Schuman francia külügyminiszter a sajtó előtt felolvasta azt a nyilatkozatot, melyben felhívta Franciaországot, Németországot és más európai államokat, hogy egyesítsék szén- és acéltermelésüket, ezzel megteremtve az „európai szövetség első konkrét alapjait“. Javaslatának lényege egy nemzetek felett álló európai intézmény volt, melynek feladata a szénbányászat és az acélgyártás irányítása, vagyis azoké az ágazatoké, melyek akkoriban mindennemű katonai hatalom alapját képezték. Javaslatával azokhoz az országokhoz fordult, melyek a világháború folyamán majdnem elpusztították egymást, és ennek következtében kénytelenek voltak viselni a konfliktus anyagi és erkölcsi következményeit. Az unió kialakulása ezzel kezdődött, ezért vezetői 1985-ben, a milánói csúcstalálkozón úgy határoztak, hogy május 9. legyen Európa Napja. 16 hídlap 2011. ÁPRILIS 30./ IX ÉVFOLYAM / T6. SZÁM