Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-04-02 / 12. szám

ÉLETSTÍLUS Eb ezüstös lövés Kis László második helyen végzett Bu­dapesten a közelmúltban rendezett nyílt nevezési!, íjász Európa-bajnoksá- gon. Az esztergomi világbajnok szerint a mostani versenyszezonban elkép­zelhető, hogy anyagiak híján nem tud részt venni az idei világbajnokságon. Budapesten március 17. és 20. között zajlott le a hungexpo Budapesti Vásár- központban a tizennyolcadik Nemzetkö­zi Fegyver, Horgász és Vadász Kiállítással párhuzamosan az ifaa elac 2011 elne­vezésű íjász Európa-bajnokság. A nyílt nevezésű, terem Eb-n nemcsak a váloga­tottak vehettek részt, hanem bárki elin­dulhatott. Több ország íjásza mérkőzött meg egymással, köztük az esztergomi Kis László. A világbajnok sportoló a három napos versenyen maximális pontszámot ért el, egyetlen ikszes - a céltábla köze­pén található zóná­ba elhelyezett X - lövéssel maradt el az aranyéremről. Az első versenynap hivatalos tréning­gel kezdődött, majd mindennap kellett hatvanat lőniük a résztvevőknek, ezt követően pedig a három nap lövéseit összeadva dőlt el a helyezések sorsa. A céltáblán ötös volt a legnagyobb talá­lat, így összesen 900 pontot szerezhettek a versenyzők. „Millimétereken múlik az eredmény, az utolsó lövésnél még egyfor­ma pontszámmal álltam a későbbi győz­tessel, de a legutolsó lövésnél egy millimé­ter híján nem érintette a lövésem az ikszet, az övé viszont igen, így végül második helyen zártam. Nehéz versenyen vagyok túl. A felkészülés szűkös lehetőségei és az életemben beállt változások - munkahely elvesztése - komoly fizikai és mentális erőfeszítéseket kívántak tőlem” - részle­tezte Kis László. A világbajnok íjász nehéz szezon előtt áll. Megszűnt munkahelye miatt, anyagiak híján ugyanis egyelőre úgy néz ki, hogy nem tudja finanszírozni az év versenyeit. A horvátországi, poreci világkupát és az Olaszországban, Torinó­ban, júliusban rendezendő világbajnoksá­got céloztam meg idénre, előbbi azonban már biztosan nem jön össze. A júliusi vb- hez most különösen szükségem van segít­ségre, de ettől függetlenül még nem tettem le arról, hogy részt vegyek rajta” - tette hozzá a sportoló. Hazai győzelmek a kistérségi sportgálán Legyőzte az Esztergomi Kistérség csa­pata a médiaválogatottat a múlt hétvé­gén megrendezett negyedik Kistérségi Sportgálán. A rendezvény már az orszá­gossá nőtt gyermek labdarúgótornáján pedig az esztergomi együttes nyerte el az idei bajnoki címet, megelőzve Lábat­lan és Pilisvörösvár alakulatait. Idén is megrendezte az Esztergomi Kistér­ség a már hagyományosnak számító kis­térségi sportgálát, melynek ezúttal is az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium tor­nacsarnoka adott otthont. A múlt vasár­napi gála már országossá nőtte ki magát, a délelőtt zajló gyermek labdarúgó után­pótlástornán a kistérség településeinek csapatai mellett pályára léptek ugyanis a Goldball és a Vác együttesei, illetve a tavalyi győztes Tata is. A sportgálát Khéner Lász­ló a Magyar Labdarúgó Szövetség Komá- rom-Esztergom Megyei igazgatója és Varga Ferenc Csaba nyitották meg, akik hang­súlyozták, hogy ez a rendezvény ma már hagyomány és egyben nagy várakozással teli családi sportesemény. A rendezvényre kilátogató szülők, hozzátartozók, fociked­velők küzdelmes és látványos összecsapá­sokat láthattak, a torna bajnoki címét pedig végül Esztergom csapata szerezte meg, míg a második helyen Lábatlan, a harmadik pozícióban pedig Pilisvörösvár végzett. A torna legjobb kapusa a pilisvörösvári Mészáros Dávid, a legkiválóbb mezőnyjá­tékosa a nyergesújfalui Marczinkó Bence lett, a gólkirályi címet pedig az esztergomi Barna Gergő érdemelte ki. Mindemellett a Fair-play díjat idén a legtávolabbról érke­ző és egyben legsportszerűbben játszó Vác alakulata vehette át. A gyermek labdarúgótorna csoport­meccseit követőn, de még a helyosztó mér­kőzések előtt a nyergesújfalui Total Dance tánccsoport szórakoztatta a közönséget. Ezt követően pedig Bodnár Mihály az Esz­tergomi Kistérségért Egyesület elnökhe­lyettese köszöntötte a jelenlévőket, mely után az Esztergomi Kistérség fc és a Magyar Médiaválogatott csapott össze gálameccsen. A találkozó kezdőrúgását Buzánszky Jenő az Aranycsapat egykori legendás játékosa és Popovics György a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke végezte el. Az összecsapást végül az esztergomi alakulat nyerte meg 2-1 arányban a többek között Beleznay Endrét és Farkasházy Tivadart is felvonultató médiaválogatott ellen. A szer­vezők az esemény jegybevételből befolyt összeget egy légzészavarral küzdő bajóti gyermek gyógykezelésére ajánlottak fel. A rendezvényen, melynek háziasszonya a Barátok Köztből is ismert Marenec Fruzsina volt, ezenkívül a lábatlani Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat interaktív játszóhá­zat biztosított. 10 2011. ÁPRILIS 2. / IX. ÉVFOLYAM / 12. SZ4m

Next

/
Oldalképek
Tartalom