Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-04-02 / 12. szám
KÖZÖSSÉG bemutatkozására. Az előadás sikeréhez hozzájárultak, és ezúton is szeretnének köszönetét mondani,Nickmann Lászlónak, aki az erősítő berendezéseket kezelte, illetve a művelődési háznak és a ferences gimnáziumnak, akiktől a világítás kellékeit kapták kölcsön. II. BREKI BÉKA NAP FISÉI ■ Múlt héten rendezték a Dunakanyar Erdei Iskolában a Breki Béka nap elnevezésű programsorozatot. A szervezők számos érdekes programmal készültek, mint például madarászás Szentendrey Géza bácsival, „patakászás" az Apátkútipatakban, békavadászat és -hajtogatás, „kukackeresés", „agyagsüni" készítés, természetismereti és ügyességi játékok a szabadban, valamint a varázskuckó rejtelmeinek kikutatása. Az intézmény rendezvénye egyfajta nyílt nap is volt, hiszen a szülők és érdeklődők betekintést nyerhettek ennek a Magyarországon egyedülálló iskolának a munkájába. JÁTÉKOS SPORTVERSENY ESZTERGOM»Március 22-én 15. alkalommal rendezett az Esztergom Város Diáksportjáért Egyesület a József Attila Általános Iskola testnevelőinek szervezésében játékos sportversenyt. A résztvevők: a Babits, Mindszenty, Szent Imre, Gyakorló, József általános iskolák 1-2. osztályos tanulóiból összeállított csapatok. 12 fős csapatokban 6 fiú és 6 lány képviselte iskoláját. A verseny első részében egy akadálypályán felállított ügyességi feladatokat kellet minél gyorsabban teljesíteni, a második részben pedig Tűzharc játék volt körmérkőzés formájában. A sportverseny végeredménye sorrendben: 1. Gyakorló, 2. József A., 3. Babits, 4. Szent Imre, 5. Mindszenty. VÍZ VILÁGNAPJA TAKÁCS NIKOLASSZAL A Víz Világnapja alkalmából a Dunakanyar Erdei Általános Iskola tanulói egy kiránduláson vehettek rész, mely során megtekintették a Duna-alagútat. A túrán Takács Nikolas énekessel is találkozhattak az erdei iskola diákjai, akik aláírást is kérhettek az énekestől. NÉGY DOROGI DIÁKKUTATÓ AZ ORSZÁGOS DÖNTŐBEN Hat dorogi diák is részt vett a közelmúltban rendezett „Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciáján, Százhalombattán. A Zrínyi iskolából Kiss Zsófi (4. osztály) a hulladékkezelés és a környezettudatos magatartás kérdéseit vizsgálta szülei és osztálytársai segítségével, Vörös Emese (5. osztály) a gyárak környezetre gyakorolt hatásáról faggatta az üzemek környezetvédelmi előadóit Czahesz Anita tanárnő felkészítésében. Mindketten harmadik díjat nyertek. Mellettük Szederkényi Kinga kísérleti programmal kutatta a versenyúszás hatását az izomzat fejlődésére gyerekkorban Palkóné Keszthelyi Klára segítségével. A hatodik osztályos tanulót oklevéllel jutalmazták. Zeller Mátyás (8. osztály) a dorogi városfejlesztés, az épített környezet és a munkahelyteremtés ellentmondásait dolgozta fel háromszáz év történelmének tükrében. Molnár Villő (4. osztály) családi képtáruk karikatúráit elemezte dolgozatában, Szoboszla'y Roland (8. osztály) pedig folytatta korábbi névkutatásait megyénk településneveiről. Mindhárom kutató Kovács Lajos tanár támogatásával dolgozott, és első díjasként továbbjutottak az országos döntőbe. Ahogy Csontos Gergő (7. osztály) a Petőfi iskolából, aki Vincze István 1941-2011 „Et luxperpetua luceat eis!” Köszönetnyilvánítás Ezúton szeretnénk megköszönni a részvétet mindazoknak, akik jelen voltak Vincze István temetésén, vagy lélekben kísérték utolsó útjára. Vincze család Pracz Attila tanárral és a családi emlékezet dokumentumaival emlékezett meg Jehova tanúinak tragikus sorsáról a második világháború munkatáboraiban. HOLOKAUSZT EMLÉKNAP A PÁRKÁNYI GIMNÁZIUMBAN Március 2,1-én a Párkányi Gimnázium magyar tagozatának harmadikos és negyedikes diákjai interaktív foglakozások keretében emlékeztek mega holokauszt áldozatairól. A rendezvény a budapesti Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért szervezésében valósult meg. A rendhagyó órákon személyes történeteken keresztül nyílt lehetőségük a diákoknak arra, hogy konfrontálódjanak a vészkorszak történéseivel. A gimnazisták így személyes sorsokon keresztül élhették át és értelmezhették azt, amit a történelem és társadalomismeret órákon történelmi és vallási összefüggéseiben már elsajátítottak. A diákok nyitottsággal és empátiával viszonyultak az emléknapon tapasztaltakhoz. A foglakozásokat Szőnyi Andrea, a Zachor Alapítvány kuratóriumának elnöke, Molnár József, a szentendrei Skanzen múzeumpedagógusa és Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium tanára vezették. Az emléknap a komáromi zsidó hitközség közvetítésével valósult meg. 'Kedves Clau és Sand! Bár ismét két ember hajtotta igába a fejét, mi mégis köszönjük nektek, hogy az emberiség fennmaradásáért ekkora áldozatot hoztatok. (§) Gratulálunk! Sok boldogságot kívánunk! Barátaitok IX ÉVFOLYAM / 12. SZÁM 2011. ÁPRILIS 2. 9