Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-03-19 / 10. szám

KULTÚRA Tárlatkörkép Esztergom kiállítóhelyei, galériái a tavaszi szezonban is új bemutatókkal várják a szépre érzékeny közönséget. A Keresztény Múzeumban egy téma két kiállításon is megjelenik, az emeleti termekben régészeti, a földszinti galériában fotókiállításon látható a gyulafehérvári Szent Mihály székesegyház és az érseki palota történe­te, állapota. A Duna Múzeumban a Gőzerő kiállításon a 19. századi „gőz-forrada­lom" relikviái, mozdony makettek, gőzhajó modellek, gőzhajtású masinák és ezek korának más jellegzetességei láthatók. A Sugár úton lévő Babits Mihály iskola ga­lériájában Barcsai Tibor grafikus kollekcióját nézheti meg a közönség. A kertvárosi Féja Géza Közösségi Házban Kulcsár Barbara olajfestményei és grafikái csodálha- tók meg a hónap végéig. időszakos Gőzerő kiállítással, de emellett előadást hallgathatnak meg az érdeklő­dők Városok és vízellátás a régi időkben címmel Horváth Istvántól, a Balassa mú­zeum igazgatójától. 16 órától a vetítőben Mészáros Balázs a Hajózásért Egyesület alelnöke idézi fel a gőzhajózás történetét, kihelyezett programként pedig a Balassa múzeum munkatársa, Hinora Erzsébet tart vezetést a Dzsámiban. A programok­ról részletesen az info@dunarnuzeum.hu címen vagy a 33/500-250-es telefon­számon lehet érdeklődni. RAJZOLÁS JOBB AGYFÉLTEKÉVEL ESZTEBCOK> Háromnapos tanfolyam indul a Szentgyörgymezői Olvasókörben, ahol a jobb agyfélteke használatával tanulhat­nak meg rajzolni az érdeklődők. Az okta­táson való részvétel semmilyen rajzolá­si, festészeti előképzettséget vagy kéz­ügyességet nem igényel. A részvétel 16 ezer forint, jelentkezni lehet e-maílben a csollarnelli@freemail.hu címen vagy a 20/562-2147-es számon. POLLYANNA A MINDSZENTYBEN ESZTERCOM>A Mindszenty iskola színjátszói Eleanor Porter Az élet játéka című regé­nyének előadását tűzték műsorukra. A történet főszerep­lője egy 11 éves árva kislány, Pollyanna, aki kötelességtudó nagynénjéhez kerül­ve hamarosan meg­hódítja varázsával AZ ÉLET JÁTÉKA és különös „örömjá- tékával" a 100 évvel ezelőtti angol protestáns kisváros min­den lakóját. A mű mondanivalója, hogy örömre születtünk a világra, mindig és mindenütt érv.ényes. A zenével, tánccal színesített előadás március 25-én, pén­teken és 26-án, szombaton 18 órától lát­ható a Mindszenty Csarnokban. MÁRCIUS 26., SZOMBATI BÖRZSÖNYI GÁZOLÁS ESmBCOM,BÖBZSÖMY> A Gázoló Kaland­klub következő, tavaszi túrája Nagybör­zsönytől Kisirtáspusztán át Kóspallagig tart, melyen 10 év feletti esztergomi és környékbeli gyerekek vehetnek részt. A túra során lesz segéd-túravezetői vizs­ga is. Részletek a www.gazolo.lapunk , hu oldalon olvasható. Jelentkezni Si­mon Gábor szociálpedagógus, túraveze­tőnél a 20/222-2519-es számon vagy a simigab@citromail.hu címen lehet. rrrrjiiWMirHfty.TVM'j ______________ N OBEL-DÍJAS MAGYAROK A MINDSZENTYBEN £SZrEBCOU> Nobel-díjas magyarok címmel rendez városi versenyt a Mindszenty is­kola, melyre a téma iránt érdeklődő ötfős 10-14 éves résztvevőkből álló csapatok jelentkezését várja az intézmény. BOROK ÉS POGÁCSÁK VERSENYE ESZTEBCOM-KEBTVÍBOS> A Borbarát klub és az Idősek klubja kiírta a tizenharmadik bor- és a második pogácsa versenyét. A megmé­rettetésen résztvevők a bormintát március 30-án, szerdán 14 órától 18 óra 30 per­cig és március 31-én, csütörtökön 9 és 12 óra között adhatják le a Féja Géza Közös­ségi Házban. Nevezni lehet fehér, vörös és rosé borok kategóriájában, a nevezési díj 600 forint per üveg. A mintákat 0,7 literes jelöletlen zöld üvegben kérik a szervezők. A borverseny értékelése és eredményhirde­tése április elsején, 17 órakor lesz. A pogá­csa versenyre a mintákat április elsején 13 órakor kell leadniuk az érdeklődőknek, amit 16 órakor már értékel is a zsűri. mmammm ____________________ SZE MÉTGYŰJTÉS BÚBÁNATVÖLGYBEN ESZTEBCOU-BÓBÍmmUY»Reggel nyolc órától civilek és a Vasas Horgászegyesület közös szervezésében szemétgyűjtési ak­ciót tartanak. A szervezők a konténere­ket biztosítják, és várják a környezetükért tenni akarókat. efflgrwBBfflmi TÚRAARÁMSZAKADÉKBAN ESZTEBCOM, PILISMARÓ A négy kalandtú­rából álló gyermek-túrasorozat harma­dik és egyben legizgalmasabb állomása a mindig kihívásokkal teli Rám-szaka- dék meghódítása lesz. A programra 8-16 év közötti gyerekek jelentkezését várja a Gázoló Kalandklub. Részletek a www. gazolo.lapunk.hu oldalon. Jelentkezni Si­mon Gábor szociálpedagógus, túrave­zetőnél a 20/222-2519 számon vagy a simigab@citromail.hu címen lehet. Menü: március 21- márcíus 25. Ingyenes kiszállítással! Akár l napra is! S3 H. 21. Nyírségi gombócleves, A: Kakaós csiga, B: Túrós tészta K. 22 Lebbencsleves, : Lecsós kolbász tarhonyával, Sertésrizottó Sz. 2: Csontleves, Vadas szelet tésztával, d Zöldbabfőzelék fasírttal Cs. 24. Zellerkrémleves, í Sajttal, sonkával töltött sertésszelet vegyes körettel B: Brassói aprópecsenye P, 25, Zöldborsóleves, A: Tejfölös szelet tésztával, B. Hentes tokány tésztával Éttermünk fő profilja a menüs étkeztetés helyben, illetve házhoz szállítva. 20/ 44-64-154 ísztergom-keriváros, Damjanich u. 10 p,\i u>i«iuÉ www.ostrihometkezde.hu 6 hídlap 20II. MÁRCIUS 19. / IX. ÉVFOLYAM / 10. SZÁM

Next

/
Oldalképek
Tartalom