Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-03-12 / 9. szám
KÖZÖSSÉG Reflektorfényben a szegénység elleni küzdelem Számszerű célok megfogalmazását szorgalmazza a magyar elnökség a szegénység elleni küzdelemben, derült ki a Foglalkoztatási Tanács 2011. március 7-1 brüsszeli ülésén. A szociálpolitikáért felelős miniszterek a fenntartható nyugdíjrendszerek és nemek közötti egyenlőség kérdéskörét tekintették át. Foglalkoztatási, Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanácsnak”. A miniszterek záró közlemény t fogadtak el a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv végrehajtásáhhoz szükséges elektronikus információcsere-rendszerről. Ez a tagállamok hatóságainak együttműködését megkönnyítő rendszer annak ellenőrzését célozza, hogy a külföldön kiküldetésben dolgozók esetében érvényesüljenek a munkavállalóra a fogadó országban vonatkozó szabályok a minimálbér, munkakörülmények, az egészségvédelem és a biztonság tekintetében. A nemek közötti egyenlőség emberi jogi kérdés A MINISZTEREK MEGVITATTÁK az európai szemeszter elnevezésű gazdaságpolitikai koordinációs ciklus kiindulópontjául szolgáló éves növekedési jelentést és a tagállamokra vonatkozó foglalkoztatási iránymutatásokat. Az Európa 2020 stratégiához fűződő szociális kérdésekkel is foglalkoztak, továbbá elfogadták a Bizottság és a Tanács közös foglalkoztatási jelentését. A Tanács foglalkoztatási szekciójában elnöklő Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a feszes határidők betartására hívta fel a figyelmet. Arra kérte a tagállamokat, hogy az európai szemeszter késedelem nélküli végrehajtása érdekében „tegyenek meg mindent a nemzeti reformprogramjuk határidőnek megfelelő, április közepéig történő benyújtása érdekében”. Ez alapvető feltétele annak, hogy a Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács júniusi ülésén lezárhassa a ráeső munkálatokat. A társadalmi befogadás nem csak versenyképességi kérdés Az Európa 2020 stratégiával kapcsolatban ugyanakkor a tagállamok kritikát fogalmaztak meg: szerintük az éves növekedési jelentésben nem jelennek meg a társadal- mibefogadás szempontjai, vagy ha mégis, kizárólag a versenyképességi célok eszközeként. A miniszterek hangsúlyozták azt is, hogy a gazdasági, foglalkoztatási, oktatási és szociális céloknak egymást kell erősíteniük. A Tanács jóváhagyta a Bizottságnak a szegénység elleni platformra vonatkozó véleményét is. „Számszerű célokat kell kitűzniük a tagállamoknak a szegénység elleni küzdelem sikere érdekében” - hangsúlyozta a magyar államtitkár. Czomba úgy vélte, hogy tagállami és uniós szinten egyaránt részletes elemzésekre van szükség, hogy ez a harc végül eredményes legyen. Czomba Sándor az ülést követő sajtó- tájékoztatón nem győzte hangsúlyozni a szegénység elleni küzdelem fontosságát. Síkra szállt amellett, hogy mindent meg kell tenni a szegénység átörökítésének megakadályozásáért. Az államtitkár szerint „fel kell venni a harcot mind a gyermekek, mind az idősek szegénységével szemben”. Adórendszerek a foglalkoztatás szolgálatában A sajtótájékoztatót megelőző munkaebéden a miniszterek megvitatták a legfontosabb foglalkoztatáspolitikai kihívásokat. Szó volt az idősebb munkaerő növelését ösztönző lehetséges intézkedésekről és a fiatalok foglalkoztatásáról is. Czomba a sajtótájékoztatón külön kiemelte a munkahelyteremtés fontosságát. Elmondása szerint a tagállamok az ülésen egyetértettek abban, hogy az adórendszereket úgy kell átalakítani, hogy elősegítsék a foglalkoztatási célok megvalósítását. Az államtitkár hangsúlyozta: „a fellendüléshez szükséges strukturális reformokat fel kell gyorsítani, ebben pedig kiemelt szerepe van, a A Foglalkoztatási, Szociális, Egészség- ügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács délutáni ülésén a szociális miniszterek záróközleményt fogadtak el a Nemek Közötti Egyenlőségről Szóló Európai Paktumról. A tanácsot elnöklő Réthelyi Miklós az ülést követő sajtótájékoztatón leszögezte: „az egyenlőség önmagában véve is érték és emberi jogi kérdés”. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium tárcavezetője hozzátette, hogy „bár a nők gyakran jobban képzettek, mint a férfiak, mégis nehezebben találnak munkát”. A Tanács kiemelten foglalkozott a nőkkel szembeni erőszakkal is, amely a megújított paktumban - a magyar elnökség törekvéseivel összhangban - a korábbinál jóval hangsúlyosabban jelenik meg. Kulcskérdés a nyugdíjrendszerek reformja A miniszterek véleményt cseréltek a nyugdíjrendszerek modernizálásáról. A Bizottság nyugdíjrendszerekről szóló zöld könyvének konzultációjáról és a készülő jogalkotási programcsomagról Andor László, foglalkoztatásért, szociális ügyekért és a társadalmi összetartozásért felelős biztos számolt be a Tanácsnak. Réthelyi Miklós a témával kapcsolatban leszögezte: „a nyugdíjrendszerek reformja kulcskérdés minden uniós állampolgár számára is, hiszen mindannyian kiszámíthatónak és anyagilag biztonságosnak szeretnénk látni nyugdíjas éveinket.” A vita eredményeit a szociális miniszterek a Pénzügyminiszterek Tanácsával is megosztják. IX ÉVFOLYAM / 9. SZÁM / 20II. MÁRCIUS 12. > hidlap.net 1