Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-03-05 / 8. szám

ismerte el, melyeket Dorogon és Eszter­gomban követtek el. Társát szintén előál­lította a Dorogi Rendőrkapitányság Bűn­ügyi Osztálya és egyben vizsgálja, hogy a két férfinak köze lehetett-e további bűn­cselekmények elkövetéséhez. TERÍTÉKEN A FORGALMI REND fSZrefiCOMfőépítészének megkeresésére a Consensus Humánus Mediációs Központ egy két részből álló közösségi konferen­ciát szervez a forgalmi rendről a követke­ző hónapokban, ahol a polgárok, valamint a szakma érvényesíthetik érdekeiket és így juthatnak el egy megnyugtató megol­dásig. A mediációkat két független, pár­tatlan mediátor vezeti majd. BÁL A GYERMEKEKÉRT CSZTíBCOM Múlt héten a József Attila Álta­lános Iskola ismét megrendezte a hagyo­mányos „Bál a gyermekekért" rendezvé­nyét. Az „összefogás” szellemében hir­dették meg a bált, ami nagyszerű alkalom volt arra, hogy szülők és nevelők együtt beszélgessenek, szórakozzanak. A bál bevételét részben az iskola udvari játé­kainak felújítására, részben a játszószo­ba fejlesztésére fordítják. A műsorban a 8. évfolyamosok nyitótánca mellett, a 4/a osztály Janikovszky Éva műveiből adott humoros ízelítőt. Fellépett még Lázár Ist­ván tanár úr gitáros müvekkel, s felaján­lásként Horányi László színművész mu­sical részleteket adott elő. A vacsoráról a Padlizsán étterem gondoskodott. Mind a tanulók, mind a nevelőtestület köszö­netét fejezi ki mindazoknak, akik rész­vételükkel, támogatással, igen értékes tombolatárgyakkal járultak hozzá a közös célhoz. LAKOSSÁGI FÓRUM PILISSZENTLÉLEKEN ' -• ■ ••....•< < Februar utol­só napján tartotta Tétényi Éva polgár- mester a Közakaratot a döntéshozatal­KÖZÖSSÉG ba című lakossági fórumsorozat második részét, ezúttal Pilisszentléleken. Az is­mert városi problémák mellett felmerül­tek kimondottan a településrészt érintő gondok is. A művelődési házban körülbe­lül 45-50 érdeklődő várta a polgármes­tert, aki röviden ismertette Esztergom jelenlegi gazdasági helyzetét. A város­szerte ismert problémák mellett speciális kérdésekkel is fordultak a polgármester­hez a megjelentek. A legnagyobb indu­latokat a fűrészkert ügye váltotta ki, azt ugyanis évek óta ígérik a helyieknek, és e nélkül rendezetlen az utcakép, és a za­jos munkálatokat is a település-központ­ban végzik. Felhívták a figyelmet arra is a lakók, hogy régóta vizesedik a falumú­zeum, és nagyon leromlott az állapota, a polgármester és a lakók megpróbáltak megoldást találni arra, hogy az ottani­ak is tudják követni a testületi üléseket valamilyen formában. A fórumsorozat következő állomásai: március 7., hétfő, 18 óra, Esztergom-Kertváros, Féja Géza Közösségi Ház, március 14., hétfő, 18 óra, Szentgyörgymező, Olvasókör, március 21., hétfő, 18 óra, Dobó Katalin Gimnázium ALAPKŐLETÉTEL PISMif' A múlt héten helyezték el a pár­kányi víztisztító állomás alapkövét. A Nyugat-Szlovákiai Vízművek uniós for­rásokból nyert pályázati pénzből épí­tik meg a létesítményt. A 20 millió euró beruházási értékű víztisztító építési fu­tamideje három év, kivitelezője a pozso­nyi ZIPP Építőipari Kft. A Sobieski utca végén megépülő víztisztító már régóta esedékes, ugyanis a Duna víztisztaságá­nak védelme érdekében szigorú környe­zetvédelmi szabályok írják elő a hason­ló nagyságú települések szennyvizének tisztítását. A tavasszal kezdődő építési munkálatok részét képezi további 8,5 ki­lométernyi csatornahálózatot lefektetése Párkányban, illetve Nánán. LAKTANYAÁTADÁS NÁNÁN Végleg békés célokat szolgálhat a nánai laktanya, nemrégiben ugyan­is a község tulajdonába került az épület- együttes. Január végén Lubormír Galko, szlovák védelmi miniszter és Somogyi ESKÜVŐDET TERVEZED? Igényes dekorációval, értékes nyereményekkel vár a LufiDreams www.lufidreams.hu helyszín—* Esztergom Prímás sziget Helischer út. 2, Tel: 06-70/521-21-35 i nfo@ med iterra neo. h u n n i/Por\pr.cnr.ar./S BEMUT 0 llÜJ' 2011. MÁRCIUS S. IX. ÉVFOLYAM / 8. SZÁM

Next

/
Oldalképek
Tartalom