Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-02-26 / 7. szám

KÖZÖSSÉG A dobogókői sípálya, Lőrincz László, a sípályát üzemeltető Dobogókőért Köz­hasznú Alapítvány vezetője szerint eddig, ahogy fogalmazott, katasztrofális sze­zont tudhat maga mögött, január 3-a óta ugyanis arra vár a működtető, hogy essen akkora hó, amin lehet síelni. „December­ben többször beindult a pálya, többször feltöltöttük hpval, de január harmadikán leálltunk. Január első napjait leszámítva ugyanis egyáltalán nem lehetett síelni a pályán, és most már itt van február vége. Az ilyen szezon nagyon ritka” - számolt be Lőrincz László. Az alapítvány elnö­ke hozzátette, hogy a téli időjárásnak köszönhetően ugyan a hideg megvolt, de a hó mennyisége nem elegendő, ezért mindenképpen meg kell oldani a hóágyú­zás lehetőségét Dobogókőn, mert anélkül, mint mondta, az egész sípályát végleg be lehet zárni. „A hóágyúzás szükségessége már jó ideje megvan bennünk, most pedig úgy tűnik, hogy sikerül kitaposni hozzá az utat. Jelenleg a feladatunk a pályázati lehe­tőségek kihasználása, valamint a hóágyú rendszerhez szükséges engedélyek besze­rezése. A következő télre már szeretnénk megoldani. A hóágyúzás mellett azonban még a felvonó kapacitását is növelnünk kell” - részletezte az üzemeltető. Korábban akadt olyan szezonja a dobogókői pályának, amikor március 25-én még lehetett síelni, így, mint ahogy Lőrincz László kifejtet­te, akár még az is benne lehet a pakliban, hogy két-három hetet még működhet a pálya, bár ez az időjárástól függ. Dobogó­kőn egy hete esik a hó, pontosabban szál­lingózik, de a síelők bánatára még nincs tíz centi sem. Ez a mennyiség pedig még nem alkalmas a síelésre, ahhoz ugyanis legalább huszonöt-harminc centiméter kellene. „Ezt a mostani kevés mennyisé­get lesíeli az első öt csúszó. Ahhoz, hogy meg tudjuk dolgozni a pályát egy huszon­öt-harminc centiméter, jó minőségű hó szükséges. Most van egy nagyon jó alap, de erre kellene még legalább húsz centi” - hangsúlyozta az üzemeltető, aki szerint a dobogókői pályára kedvező körülmények közt nemcsak a környékről, hanem Buda­pest vonzáskörzetéből, sőt még Felvidékről is jónéhányan látogatnak. A visegrádi Nagyvillám sípálya jóval kedvezőbb helyzetben van, mint a dobo­gókői, köszönhetően hóágyú rendszeré­nek. Bár azt az időjárásnak köszönheti az üzemeltető, hogy már november végén elkezdődhetett a visegrádi síszezon, ami ilyen korán még nem is rajtolt a pálya fennállása óta. Ezzel együtt tavalyhoz viszonyítva a szezon hosszúsága hason­ló, sőt még hosszabb is, de jóval kevesebb természetes hó esett, ami igaz a hóágyúzás miatt nem akkora gond, de a síelők kedvét nem tudja meghozni a tisztán hóágy űzött pálya, így a látogatottság kevesebb, tud­tuk meg Gutbrod Rezsőtől. A síoktató, üzemeltető azzal folytatta, hogy ha egy picit rosszabb, borongósabb volt az idő, akkor kevesebben látogattak a pályára, még annak ellenére is, hogy az állapo­ta megfelelő volt a sportoláshoz. „Az elmúlt éveket nézve a legjobb karácsonyi időszakunk volt a mostani, aztán utána változóan alakult a síelők száma. Amikor csak a pályán van hó, máshol nincs, akkor kevesebben látogatnak hozzánk, a spor­tolók kedvét ugyanis csak a természetes hó hozza meg, amiből elég egy öt centi is. Persze a látogatottságba az időjárás mellett a pénztelenség is belejátszhatott” - árulta el Gutbrod Rezső. Az üzemeltető a szezon zárására március 15-ét célozza meg, mint mondta, nem lehetetlen, hogy akkor még lehessen síelni a visegrádi pályán, mivel optimális esetben, ha a hideg kitart, akkor addig még biztosan hóágyúznak a pályán. „Akkor már egy hosszabb szezont is magunk mögött tudhatunk majd, igaz a látogatottságban elmaradunk a tavalyitól. Összességében a szezon jó, kisebb leállá­sok mellett üzemeltünk végig, rendkívül időszakos terheléssel, de közel Budapest­hez mindig lökésszerű igénybevétel a jel­lemző nálunk” - zárta Gutbrod Rezső. Az időjárás előrejelzések lassan már a síszezon végét is jósolják, igaz, hogy a héten fagyos hideg volt a jellemző, de március elején kisebb felmelegedést, átla­gosan 6 Celsius fok nappali, 0 fok körü­li éjszakai hőmérsékletet és száraz időt prognosztizálnak a meteorológusok. HÍDLAP hídlap 2011. FEBRUÁR 26. / IX. ÉVFOLYAM / 7. SZÁM Felemás síszezont zárnak a környék sípályái Dobogókőre hóágyú, Visegrádra napsütés Magyarországon már több mint egymillióan síelnek vagy snowboardoznak, téli sportok szerelmesei pedig jócskán akadnak térségünkben is. Szerencséjükre nem kell messzire menniük, hogy hobbijuknak hódoljanak, hiszen Dobogókőn és Vi- segrádon is várja őket sípálya. Igaz Dobogókőn az idei szezon a működtető szerint az elegendő hó híján katasztrofális, éppen ezért a következő télre már szeretné kiépíteni hóágyúzási rendszert. Visegrádon ezzel szemben hosszabb a mostani szezon a tavalyinál, viszont kevesebb a látogatója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom