Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-02-12 / 5. szám
MINŐSÉGI SZAKMAI MUNKA Elégedett ügyfelek Esztergomban! Az év legjobb SKODA márkakereskedése Magyarországon a STYEVOLA ÉS FIA KFT. A Porsche Hungária Skoda Márkaigazgatósága a 2010-es évben nyújtott kimagasló szakmai értékesítési tevékenységéért a Styevola és Fia Kft. Skoda Márkakereskedést „A BEST DEALER 2010 Arany fokozat” elismeréssel jutalmazta. A díj értékét, rangját emeli, hogy a Magyarországon működő valamennyi Őkoda Márkakereskedést megelőzve sikerült ezt a megtisztelő címet elérni! E páratlan és örömteli elismerésről kérdeztük a cég Tulajdonos/Ügyve- . zető Igazgatóját Styevola István urat! • Kezdjük az elején, mi alapozta meg ezt a páratlan eredményt? Egészen 16 évet kell visszatekintenem, hiszen 1994-ben kezdte meg működését a Skoda Márkakereskedés Esztergomban. Az eltelt esztendők során egy tudatosan felépített gazdálkodási szerkezetet valósítottunk meg. Az út, amelyen elindultunk, és a célok, amelyeket évről évre kitűztünk és megvalósítottunk, bizonyította, hogy képesek voltunk az adott időszakok kihívásainak megfelelni úgy, hogy mindig versenytársaink előtt tudtunk néhány lépéssel járni. Évekkel ezelőtt, már bizonyosságot szerezhettünk, hogy az a gondolatvilág és elképzelés, melyet képviselni szeretnénk, helyes irány, hiszen 2005-ben Magyarországon már elnyertük az év márkaszervize díjat. Szeretném itt is, megragadni a lehetőséget, hogy köszönetemet fejezzem ki, mindazon partnereink részére, akik eddig is megtiszteltek bizalmukkal, használják az általunk forgalmazott termékeket, és igénybe veszik szolgáltatásainkat. Velük együtt kell értékelni ezt az elismerést, mert ez egy közös siker mindannyiunk számára, köszönjük! • Egy ilyen elismerést nem adnak csak úgy, mi a siker titka? Az elismerés mögött rengeteg munka, és bizony sok - sok lemondás áll. Úgy érzem sikerült egy szakmailag igényes, az újdonságokra fogékony és kreatív munkatársakból álló szervezeti egységet felépíteni. Az általam elképzelt működési struktúrát és gazdálkodási szerkezetet, úgy alakítottuk ki, hogy vállalkozásunk pénzügyi stabilitása még a kedvezőtlen gazdasági környezetben is biztosított volt. Lépésről lépésre haladva valósítottuk meg rövid és középtávú terveinket, illetve olyan hosszú távú célokat tűztünk ki magunk elé, mely mindig igazodási pont volt számunkra. A mi vállalkozásunk sikere, véleményem szerint a több lábon állás. Stratégiánk alapja, hogy ágazataink külön - külön is eredményesen működjenek, és a hozzájuk szorosan kapcsolódó egyéb üzletágak, mint például a bérautó szolgáltatás is pozitív eredményt produkáljon. Vállalkozásunk, talán sokak számára még nem ismert, a közlekedéshez kapcsolódó mérnöki tevékenységet is folytat. Vállaljuk komplex közlekedési rendszerek, légi-, vízi-, közúti és vasúti közlekedés és azok létesítményeinek tervezését és szakértését, hatástanulmányok, illetve hatásvizsgálatok elkészítését. • Az Ön vállalkozását, hogyan érintette az ágazatukra jellemző válság? Maxwell Maltz professzor szavait tudom idézni, aki szerint „A válság vagy tönkretesz, vagy embert farag belőlünk”. Én ezt a válságot kihívásként kezeltem. Véleményem szerint, akik erre a kihívásra, „válságra” megfelelő módon reagáltak, olyan erőt és képességeket tudtak felszabadítani önmagukban és munkatársaikban, mellyel képesek voltak a megfelelő módon kezelni a kialakult helyzetet, ha viszont a kétségbeesés vagy kapkodás jellemzi egy adott vállalkozás tevékenységét, akkor még azon képességeik is tovatűnnek, melyeket normális körülmények között magukénak mondhattak. Mi, értékeltük időben a kialakult helyzetet. Az új kihívásokra, új válaszokat kerestünk. Eddigi válaszaink, döntéseink minket igazolnak, de korántsem jelenthetjük ki, hogy túl vagyunk már az ágazatunkat érintő változásokon. • A díj odaítélésében nagy szerepet játszott a minőségi ügyfélközpontú szolgáltatás. Mit értünk ez alatt az Ön vállalkozásában? Elsőként, egy magas szakmai színvonalon teljesíteni képes szakembergárdát. A munkatársaim többségével évek óta együtt dolgozunk. Az elhivatott szakemberek részére biztosítani kell a modern technológiai és logisztikai hát- 1 teret, továbbá egy szabályozott és ellenőrzött működési mechanizmusra van szükség. Úgy érzem ez nálunk most már adott. Ezen alapokra támaszkodva lehet csak kifogástalan, magas szakmai színvonalú minőségi szolgáltatást nyújtani partnereinknek. • Ön az ügyfél kifejezés helyett inkább a partner megszólítást alkalmazza, ez szokatlan, de egyben megtisztelő is. Akkor most ügyfél vagy partner? Egyszerű a válaszom. Az ügyfeleinket mi partnerként kezeljük. Maga a „partner" kifejezés, mindkét fél számára előnyös és tartalmas hosszú távú együttműködést sejtet. Partnereinknek, akár ciklusokon keresztül, teljes körű szolgáltatást igyekszünk biztosítani az autóvásárlástól, a karbantartáson át az egyedi igények és szükségletek figyelembe vételével. E törekvéseink visszaigazolva látszanak az Importőr által végzett ügy- fél-elégedettségmérés eredményeinkben, hiszen Skoda és Volkswagen értékesítési tevékenységünk színvonala az ország TOP 10 márkakereskedése közé emel minket, valamint mindkét márkánk vevőszolgálati mutatói évről évre egyre szebb eredményeket prognosztizálnak. Bizakodva tekintünk a jövőbe, és bízunk partnereinkben is, akik értékelik azt a családias, közvetlen légkört, ami körbeveszi őket, ha meglátogatnak minket vásárlási vagy karbantartási szándékukkal. A márkáink iránti hűséget mi jutalmazzuk, hiszen törzsvásárlóink részére, olyan egyedi kedvezményeket biztosítunk, ami jelentős megtakarítást jelent számukra.